Hírek

2010.12.14. 12:16

Megmenekült Berlusconi, diáktüntetés több nagyvárosban

A szenátus után az olasz képviselőházban is túlélte kedden Silvio Berlusconi kormánya a bizalmatlansági indítványt.

MTI

Mindössze 3 szavazaton múlott az indítvány elutasítása (314 mellette, 311 ellene, két tartózkodással), így a jobbközép kormány jövője bizonytalan, amennyiben ezzel a többséggel nehéz lesz törvényeket alkotni.

A szenátusban a délelőtt folyamán ennél kényelmesebb többség szavazott kormányára. Berlusconi röviddel a szavazás után már tárgyalt az ellenzéki Kereszténydemokrata Párt (UDC) elnökével, Pier Ferdinando Casinivel. Amennyiben az UDC belép a koalícióba, akkor kormányátalakításra kerül sor. 

Antonio Di Pietro ellenzéki politikus korrupcióval vádolta meg Berlusconit, azt állítva, hogy "megvásárolt" néhány képviselőt, riválisa, Gianfranco Fini képviselőházi elnök táborából.

Még a Lega Nord, a kormányfő szövetségese is azt mondja, hogy tekintettel a kaotikus helyzetre, új választásokat kellene kiírni. A párt vezetője, Umberto Bossi úgy véli, hogy "azok az emberek, akik mindezt a televízión nézik, elfordulnak a politikától. Tisztában vannak azzal, hogy ez így nem mehet tovább."    

Miközben a képviselők a parlamentben szavaztak, a római utcákon a kormány egyetemi reformjai ellen tüntető diákok összecsaptak  a rendőrökkel. Maszkot viselő fiatalok a Szenátus bejáratánál felsorakozott rendőrökhöz hajítottak festékeket, petárdákat és könnygázbombákat.

A keddi fejlemények első kommentárjai a jelenlegi képlékeny helyzet tarthatatlanságára helyezték a hangsúlyt. Paul Ginsborg, a Firenzei Egyetem jelenkori történészprofesszora szerint "három szavazatnyi többséggel, amely idővel még kevesebb is lehet, rendkívül nehéz kormányozni. Bár Berlusconi megnyerte a szavazást, az elmúlt két hónap eseményei jelentősen meggyengítették. A válság zajlik, amely nem szolgálja Olaszország érdekeit a világpolitika nehéz pillanataiban".

Giulio Battisti, a Horatius SIM alapkezelője úgy véli, hogy "középtávon nem a legjobb ez a forgatókönyv. Nem történt alapvető változás, vagyis a jelenlegi helyzet folytatása várható, annak a politikának, amely nem kedvez a makro-gazdaság  talpra állításának".

OLDALTÖRÉS: Berlusconi kormánya az alsóházban is túlélte a bizalmatlansági indítványt


 Berlusconi kormánya az alsóházban is túlélte a bizalmatlansági indítványt


 Berlusconi kormánya az alsóházban is túlélte a bizalmatlansági indítványt


 Berlusconi kormánya az alsóházban is túlélte a bizalmatlansági indítványt

 Az olasz törvényhozás felsőházában 162-135 arányban szavaztak arra, hogy a Berlusconi vezette kormány a helyén maradjon. 

A jobbközép kabinetre a koradélutáni órákban meglehetősen nehéz próbatétel vár, az alsóházi voksolás, amelynek kimenetele bizonytalan azt követően, hogy Berlusconi és egykori szövetségese, a házelnök Gianfranco Fini útjai szétváltak. Harmincöt Fini-párti honatya fordított hátat Berlusconinak, aki így gyakorlatilag elvesztette kényelmes többségét az alsóházban. A keddi szavazás kimenetele gyakorlatilag az eddig bizonytan képviselők voksain múlik.

Amennyiben Berlusconi elveszti a bizalmi szavazást, úgy Giorgio Napolitano köztársasági elnök kezébe kerül a döntés.

Az államfő dönthet arról, hogy előre hozott választásokat ír ki, vagy valaki mást bíz meg a kormányalakítással. Az is előfordulhat, hogy új programmal megint Berlusconi alakíthat kormányt. 

Amennyiben az elnök az előre hozott választások mellett dönt, Berlusconinak még mindig jócskán van esélye arra, hogy továbbra is kormányfő maradjon. A Fini mögé felsorakozott politikai erők ugyanis egymagukban csekély eséllyel szállhatnak szembe a miniszterelnök pártjával, a Szabadság Népével, amelynek szilárd támogatója továbbra is az Északi Liga. 

A felaprózódott ellenzék pedig még nem találta meg azt a karizmatikus személyt, aki képes lehetne a választási győzelemre.

Miközben az olasz törvényhozás két házában javában zajlik a bizalmatlansági szavazás, Itália több nagyvárosában diáktüntetések zajlanak a kormány és az egyetemi reform ellen.

A szicíliai Palermóban a város repülőterének leszállópályáját lepte el mintegy 500 diák. A légügyi hatóságok közlése szerint azonban a megmozdulás idején a nem volt induló és érkező járat. 

Milánóban rövid időre a diákok behatoltak a tőzsdepalotába, de miután visszaszorították őket, az épület előtt petárdákat dobáltak és skandáltak reformellenes jelszavakat.

Rómában hozzávetőleg 100 ezren vonultak fel. A tüntető diákokhoz csatlakoztak munkanélküliek és a 2009 áprilisában földrengésben súlyosan megrongálódott L'Aquila városának kárvallott lakosai közül is sokan. 

A felsőoktatási reform alapján az olaszországi egyetemeken szakokat és nem gazdaságosan működő tanszékeket zárnának be. A kormány jelentős megtakarításokat irányzott elő, így például minden öt nyugdíjba vonuló egyetemi tanár után lehetne csak egy újat alkalmazni.

Az olasz fővárosban kedden rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, a rendfenntartó erők lezárták a szenátus és a képviselőház épületéhez vezető utakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!