2011.03.30. 02:29
Sárvár: három év alatt 30-al csökken az intézményekben dolgozók száma
A sárvári önkormányzat az idén mintegy 5,5 milliárd forintból gazdálkodhat. Ebből 3,6 milliárd forint a működtetésre szánt előirányzat.
Az idén - a korábbi évek gyakorlatával szemben - a központi normatív jogcímeken biztosított támogatások emelkedtek. Ez mintegy 80 millió forint többletet jelentett, ám ennek fele a más területeken jelentkező kieséseket hivatott kompenzálni. Néhány területen azonban javult a feladatok finanszírozása. A helyi adók a város bevételeinek 16,2 százalékát teszik ki. Az iparűzési adóból a tavalyival azonos, 800 millió forintos bevételt terveznek. Az idegenforgalmi adó emelése, valamint a központi támogatás mértékének növekedése miatt 30 millió forint pluszt terveztek. A költségvetési koncepcióban szereplő hiánnyal szemben a képviselő-testület ezt 170 millió forintban maximálta, ami a kiadáscsökkentő intézkedések, s bizonyos nem kötelező feladatok elhagyásának eredményeként 160 millió forintra csökkent.
A város egyre növekvő idegenforgalmi jelentősége szükségessé teszi, hogy folytatódjanak a további fejlődést elősegítő beruházások és felújítások. 2011-ben az elnyert uniós támogatásoknak is köszönhetően a város a költségvetés kiadásainak csaknem 30 százalékát fordítja fejlesztési feladatokra.
Az elmúlt évek megtakarításai tették lehetővé azt, hogy a város biztosítani tudja az ehhez szükséges önrészeket. Ezeken túlmenően az idén új beruházásokkal, illetve felújításokkal, valamint új pályázat benyújtásával nem számolnak.