Hírek

2011.05.18. 02:26

Tartalmas vakációt kínálnak

Nyári táborozásokat szervez első alkalommal a Pannon Kapu Kulturális Egyesület. Érdekes programokat, sok felfedezni valót, hasznos ismereteket, sulifelejtő, örömteli napokat ígérnek, kínálnak a gyerekeknek.

Szenkovits Péter

Kismesterségekkel ismerkedhetnek meg 8-14 éves lurkók (július 11-15-ig) Azon túl, hogy megismerkednek a mesterségekkel, maguk is készíthetnek különféle alkotásokat, melyekből kiállítást rendeznek. A médiatárbort 12-16 éves lányoknak és fiúknak rendezik meg (július 18-tól 22-ig). A résztvevők bepillanthatnak a televíziózás, a rádiózás, az újságírás, a filmkészítés titkaiba. Az elkészült filmalkotásokat ki-ki hazaviheti.

A tánctáborba tízéves kortól várják a jelentkezőket (augusztus 1-5-ig rendezik meg). Úgymond a repertoáron szerepel többek között: cha-cha-cha, jive, szamba, angolkeringő. A kurzus előadással zárul majd, amit a szülők is megnézhetnek.

A hagyományőrző és természetvédő tábort tíz-tizennégy éves lányoknak és fiúknak rendezik meg (augusztus 8-12-ig). Programok: íjászkodás, -verseny, utazás a honfoglalás korába, természetjárás. Valamennyi táborban ebédet is kapnak a nebulók, kirándulnak és kézműveskednek . A programokat lelkes, gyermekszerető szakértők vezetik. Részletes információk a Gotthárdi Vakáció című kis kiadványban olvashatók, illetve a Pannon Kapu Kulturális Egyesületnél kaphatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!