Hírek

2011.08.02. 14:55

Nyílászárókat cserélnek a Váci iskolában

A héten nyílászárókat cserélnek a Váci utcai általános iskolában. Nem csak ebben az oktatási intézményben végeznek korszerűsítési munkálatokat a nyári szünetben.

Bajdó Bettina

- Az önkormányzat a nehéz gazdasági körülmények ellenére is jelentős összegeket fordít az intézmények felújítására és korszerűsítésére - tudtuk meg Marton Zsolt alpolgármestertől.
 
- Mintegy 100 millió forintot különítettünk el az intézmények korszerűsítéséhez - folytatta az alpolgármester.  - Az önkormányzat sikeresen pályázott közoktatási intézményeivel a Közoktatási infrastruktúra  és szolgáltatások fejlesztése című  pályázati felhívásra. A közbeszerzés lefolytatása után még tavasszal meg is kezdődött a munka a Nagy Lajos Gimnáziumban, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolában,  valamint a Losonc utcai óvodában. A gimnáziumban és a középiskolában zajló munkához mintegy 200 millió forintos, az óvodában zajlóhoz pedig csaknem 43 millió forintos támogatást adott az unió. Az önkormányzat pedig mindhárom esetben nagyjából tíz százalékos önrésszel járult hozzá a munkálatokhoz.

Az alpolgármester hozzátette, hogy a héten elindult a nyílászárók cseréjének első üteme a Váci Mihály Általános Iskolában és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, és ehhez hasonlóan az Aranyhíd Nevelési-, Oktatási Integrációs Központ óvodájában is.

- Várhatóan még a héten befejeződik a munka a Váci  általános iskolában - emelte ki az alpolgármester. - Ráfért az intézményre a felújítás, mivel elavultak már az ajtók és az ablakok is. Ez csak a felújítás első üteme, reméljük, hogy jövőre folytatódhat itt is a modernizálás. A Gothard Jenő Általános Iskola új igazgatója is megkeresett minket azzal a kéréssel, hogy elavult az intézményben a mosdó, fel kellene újítani. A közeljövőben  ebben az intézményben a vizesblokk korszerűsítése is megvalósul. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!