2011.08.31. 02:29
Új petanque pályát avattak Sárváron
Az országban a pétanque sportág Sárváron a legnépszerűbb, így nem véletlen, hogy az egyre híresebb vasi fürdővárosban a közelmúltban immár a második pályát avatták.
A versennyel egybekötött ünnepélyes ceremónián ott volt a város első embere, Kondora István polgármester, a létesítmény igazgatója, Vancsura Miklós, a sportágat Sárváron meghonosító Havasi József, valamint több igazolt és amatőr versenyző. A kora estébe nyúlt rendezvényt a fürdővendégek részéről is élénk érdeklődés kísérte. Nagy sikert aratott a két elöljáró azzal, hogy beszállt a játékba s kipróbálták: mire is képesek. Bár a rutinos rókákkal nem tudták felvenni a versenyt, azért egy-egy emlékezetes alakításuk akadt.
- Amikor 2007. novemberében Sárvárra kerültem, meglepődve tapasztaltam, hogy a fürdő területén - Magyarországon egyedüliként - pétanque pálya van. Belgiumban és Franciaországban sok barátom van, akik szívesen űzik ezt a sportágat, így képben voltam - mondta Vancsura Miklós. - Amikor a fürdő feljesztése szóba került, bevettük a tervbe egy másik pálya építését. Egyrészt, mert az itteni versenyzők rendkívül eredményesek, másrészt mert igény van rá. Ez is színesíti szolgáltatásainkat és bármikor űzhető. Nyaranta itt edz az ifjúsági válogatott, a hagyományos Fürdő Kupa döntőjének évente helyet adunk, és a környező országokból is egyre többen jönnek. Vannak olyan szenvedélyes játékosok, akik kimondottan ezért választanak bennünk. Sajnos, ez a leginkább a golfhoz hasonlítható sportág nem kap elég teret, így igazából csak kevesen ismerik, pedig igencsak izgalmas egy játék.
Vannak, akik kimondottan a pétanquepálya miatt jönnek pihenni Sárvárra