Hírek

2011.09.13. 17:29

Határsértőkre lőttek a miniszter előtt

A burgenlandi Bildein lakosságának többszöröse ünnepelt az elmúlt vasárnap. Jó okuk volt rá: 5 kilométeres élményparkot, illetve utat adtak át az egykori magyar vasfüggöny mentén.

Kozma Gábor

Ami nálunk a gyűlölet tárgya  volt, az odaát, vagyis nyugaton, a félelemé, illetve az érdeklődésé. Néha megdöbbentő, hogy osztrák barátaink  mennyire másképpen látták a vasfüggönyös korszakunkat, mint mi. Na persze igaz: nem ők voltak bezárva.
 
Még ki sem hűlt az amerikai heavy metál bandák helye a bildeini faluközpontban, máris egy újabb, országos esemény keltett figyelmet a Pornóapátitól mindössze 1  kilométernyire levő községben  (ahova az elmúlt 1-2 évben 35 (!) vasi család települt ki). 

Élményutat, illetve parkot avattak azokból a relikviákból, amit a magyar határőrség, illetve ennek infrastruktúrája mentett meg a vasfüggönyös időkből. Bár  Hende Csaba védelmi  miniszter bokros teendői miatt nem lehetett jelen, ott volt Norbert Darabos osztrák kollégája. Aki sima fekete Audival hajtott a térre, testőrök nélkül, beszélgetve, közte  szombathelyiekkel. Elsőként  szónoklatok következtek, majd a miniszter elmondta: ami mára látvánnyá szelidült az valamikor kemény és véres valóság volt. Ezt megerősíthette volna a helyszínen tartózkodó felsőcsatári Goják Sándor, a Vasfüggöny Múzeum tulajdonosa. Aki egy 1966-os disszidálási  kísérlet fotójával érkezett.
 
A beszédek után katonazenekar vezette  fel a társaságot a magasfigyelőhöz, majd a határsávhoz.  Itt jött az igazi élmény: a Szabolcsi Gábor vezette  Magyar Öregkatonák Baráti Köre határsértést, illetve elfogást  mutatott be. Volt abban valami szürreális, amint dörgött a Kalasnyikov a miniszter előtt, no persze játszásiból... A  tömeg tapsolt, az utat megnyitották. Az 5 kilométeres sétány sajnos nem ér Pornóapátig, úgy tűnik, ideát még néhányat alszanak rá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!