Hírek

2012.05.10. 15:38

Talmácsi Gábor is indul a hétvégi Bükfürdő-ralin

Ha nehezen is, de végre elkezdődik: a hatfordulós országos rali bajnokság idénynyitóját szombaton és vasárnap Bükfürdőn, valamint Vas megyében tartják. Talmácsi Gábor is rajthoz áll, hiányzik viszont a tavalyi bajnok Asi. Mutatjuk a programot is.

Vastag Nándor

A sportág szerelmesei az elmúlt egy hónapban aggódva figyelték a rali körül történteket. Az elsőnek tervezett verseny, az Eger-rali anyagi okokból elmaradt, a szezon sorsa is bizonytalan volt, de jelentjük, idén is lesz országos bajnokság! Külön öröm, hogy a hatfutamosra tervezet ob idénynyitója a Bükfürdő-rali 2012 lesz, így vélhetően mind a média, mind a benzingőzre kiéhezett szurkolók is kitüntetetten követik majd figyelemmel a Vas megyei murváspályákon történő száguldást.

A rendezvényt felvezető sajtótájékoztatón Bükfürdő polgármestere, Németh Sándor elmondta, a település felkészült az eseményre, a sportbarátokat és a szurkolókat is örömmel, szeretettel várják. A rendező Marco Racing Team nevében Markó Tibor azzal kezdte, hogy a verseny 90 százalékban az erdészet útjain zajlik, majd felhívta a figyelmet, hogy az autósport és a természetvédelem megfér egymás mellett. Kiemelte, hogy a gazdasági válság érezteti a hatását, komoly támogatók mentek el a futamtól, de teljes programú évadnyitót bonyolítanak le. Igaz, költséghatékonyság miatt ezúttal kétnapos lesz a III. Bükfürdő-rali.

Érdekesség, hogy idén prológ helyet Szuperspeciált rendeznek, aminek időeredménye nem számít bele az összetettbe, de aki kiesik rajta, annak véget ér a verseny. Nagyon látványosnak ígérkezik, hiszen murvára való gumival kell aszfalton szlalomozni. A vasárnapi szakaszok közül egy megújult, most Csepregtől Horvátzsidány felé kell száguldaniuk a pilótáknak, amire legutóbb 2007-ben volt példa. Külön értékelésben pontozzák a Murva Kupát, ebbe egyelőre még egy hazai, és három osztrák futam tartozik bele.

A sajtótájékoztatón jelen volt a 2011-es győztes, Kazár Miklós (Mitsubishi Lancer Evo 9 R4), a 2009-es országos bajnok Herczig Norbert (Skoda Fabia S2000), a tavaly a világbajnokságon szerepelt Turán Frigyes (Ford Fiesta S2000) is. Hangsúlyozták, mind nagyon várják a versenyt, a hosszú várakozás mindekit megviselt. A mezőnyben újoncként indul Talmácsi Gábor (Mitsubishi Lancer Evo 9).

- Kipróbáltam az autózás gyorsasági szakágát, valamint a terepralit is. Tavaly a Szilveszter-ralin indultam, és ott nagyon megtetszett a dolog. Ez teljesen új sport számomra, murván még nem is versenyeztem, úgyhogy az első esztendő a tanulás éve lesz. Szeretném élvezni a versenyt, és kihozni az autóból a maximumot - mondta a Moto GP 125 kcm-s kategóriájának 2007-es világbajnoka.

A Bükfürdő-ralin az első osztályban 55, a másodikban 17 duó áll rajthoz. Sajnos vasi pilóta nincs a legjobbak között, de hiányzik a tavalyi bajnok Aschenbrenner Asi György is, aki eltiltását tölti.

GYORSASÁGI SZAKASZOK, IDŐPONTOK

A 487,3 km össztávú verseny szombaton a Káld melletti Farkaserdőnél kezdődik. A pilóták háromszor teljesítik a 16,3 km-es gyorsaságit (rajt: 12.15, 14.00, 15.43). Ezután Bükfürdőn, a külső parkolóban a Szuperspeciál (1,5 km, 17.36) zárja a napot. Vasárnap a 9,55 km-es Szeleste-Acsád (7.49, 11.16, 14.43), a 11,10 km-es Csepreg-Horvátzsidány (8.17, 11.44, 15.11) szakaszon, valamint a söptei útnál lévő 7,1 km-es Szombathelyi rallye katlanon (9.00, 12.27, 15.54) is háromszor mennek végig a ralisok.

Az eredményhirdetés várhatóan 17.12-től lesz Bükfürdőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!