Hírek

2012.06.28. 17:52

A fiatalok harmada emigrálna

Szombathely - Megkérdezné a Jobbik az Emberi Erőforrások Minisztériumát: mikor szándékoznak foglalkozni a Megyei Intézményfenntartó Központok dolgozóinak problémáival?

Simon Erzsébet

Rába Kálmán, a Jobbik megyei közgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megyei konszolidációs törvény szerint azért volt szükség az intézmények államosítására, hogy az ellátást igénybe vevő tanulók és betegek, az intézményekben dolgozók kifogástalan szolgáltatásban és megbecsülésben részesüljenek. Szerinte azonban fél év elteltével kijelenthető: a konszolidációs törvényt magyarázó hangzatos szólamok demagóg ígéretek és olcsó kampányfogások voltak. Konkrét példaként a kőszegi Dr. Nagy László EGYMI-t említette, ahol a gyermekfelügyelők és a technikai személyzet is rendkívül megalázó és kiszolgáltatott körülmények között dolgozik. Éppen ezért megkérdezné a szaktárcát, hogy a Megyei Intézményfenntartó Központok mikor szándékoznak mélyrehatóbban  foglalkozni a dolgozók problémáival.

Takács Adrián megyei ifjúsági szervező arról beszélt, hogy sosem volt még ilyen magas a migrációt tervezők aránya, mint napjainkban. A fiatalok harmada gondolkozik azon, hogy elhagyja az országot. A kormányzati munkában kevés szó esik a fiatalokról; nincs ifjúsági törvény, az Új Nemzedék  Programból pedig két év alatt semmi nem valósult meg.

Címkék#Jobbik
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!