Hírek

2012.06.05. 12:50

Kullancsinvázió Vas megyében - Aktívak a vérszívók

Megyei körkép - Idén márciusban kezdődött a kullancsszezon hazánkban. Vas megye a kiemelten fertőzött területek közé tartozik. A kullancsok főként a hazai lombos erdőkben és füves-bokros területeken élnek, ám előfordulnak a városi parkokban, kertekben is.

Bajdó Bettina

A március végétől a június elejéig tartó időszakban a legaktívabbak a kullancsok. Magyarországon a kullancsok aktivitásának két csúcspontját figyelték meg a szakemberek. A tavaszi szezon után, a második kisebb csúcs szeptemberben jelentkezik. Magyarországon jellemzően a középhegységi lombhullató erdőkben fordulnak elő. Így a legérintettebb területek elsősorban az ország nyugati része, Zala és Vas megye, az Északi-középhegység, valamint a Dunántúli dombság.

A hazai kullancsok által terjesztett betegségek közül egyet vírus, a többit baktériumok, paraziták okozzák. Leggyakoribb a Lyme-kór, évente több mint ezer beteget regisztrálnak. Második helyen az agyvelőgyulladás áll, évi 60-70 megbetegedéssel. A kullancs-encephalitis az egyetlen, kullancs által közvetített betegség, amely ellen létezik védőoltás. A védőoltást ideális még a tél vége felé kérni, de bármely évszakban be lehet adatni. 2011-ben 230 ezer ampullányi oltóanyagot értékesítettek patikákban, de mivel egy páciens beoltásához három ampulla kell fél, ezért a fenti szám a teljes lakosságra vonatkozóan kevésnek számít.

2011-ben 230 ezer ampulla oltóanyagot adtak ki a patikák

Dr. Legli Veronika, szombathelyi háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának megyei vezetője elmondta, hogy ilyenkor már nem szeretnek oltani, a védőoltást legjobb februárban kérni. A védőoltás három részből áll. A szokásos oltási menetrend: egy hónap alatt két alapoltást, egy év múlva egy emlékeztető oltást, majd ötévenként még egy emlékeztető oltást szükséges adni. A háziorvos felhívta arra a figyelmet, hogy akinek már van alapoltottsága, ne felejtse el beadatni magának ötévente az emlékeztető oltást. A szakemberek azt ajánlják, ha valaki a természetbe készül kirándulni, használja a drogériákban, illetve patikákban kapható kullancsriasztó szereket, a turisták számára pedig azt javasolják, a kijelölt útvonalakról ne térjenek le, ne vágjanak át sűrű aljnövényzetű területeken. Otthon mindenki tartson kullancsvizitet, ha pedig valaki bőrében kullancsot talál, azt speciális csipesszel vagy kullancskiemelő kanállal azonnal el kell távolítani.

A szúnyogok távol tartására alkalmas készítmények, a szúnyogri-asztó szerek, valamint szúnyog- és kullancsriasztó szerek csak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélyével forgalmazhatók. A jelenleg engedélyezett riasztószerek között azonban egyetlen karkötő formájú termék sem szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!