Hírek

2012.06.05. 14:33

Visszaáll a forgalmi rend Kőszegen

Kőszeg - Egyirányúsították a Felső körutat, de ez ellen az ott élők felzúdultak, mert nagyot kellett kerülniük. A város képviselői megszavazták, hogy álljon vissza a korábbi forgalmi rend.

Némethy Mária

Szakértő javaslatára döntött úgy a város képviselő-testülete, hogy egyirányúsítja a Felső körutat. A szakértő véleménye szerint ugyanis az utca kétirányú közlekedésre alkalmatlan, ugyanis egy forgalmi sáv minimális szélességének 2,75 méternek kellene lennie, ez viszont nincs annyi.

A város képviselői január végén úgy egyirányúsították az utcát, hogy előtte nem volt lakossági fórum. Ez nagy felzúdulást váltott ki az ott lakókból. Véleményüket egy májusban megtartott fórumon mondták el: legtöbben azt, hogy nagyot kell kerülniük. Szóba került az is, hogy a híd állapota rendkívül rossz, a fákat ki kellene vágni, az út kátyúzása is sürgető, mert sok a lyuk rajta. Az érvek között elhangzott az is: Kőszegen vannak hasonlóan keskeny utcák, de azokat nem egyirányúsították, a Felső körutat már megszokták az autósok, udvariasak társaikkal szemben.

A képviselők figyelembe vették a lakók kérését, így kedden már újra kétirányú a forgalmi rend a Felső körúton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!