Hírek

2012.07.31. 16:59

Megszépül a kenézi templom

Kenéz - Nagy fába vágta fejszéjét az alig háromszáz lelkes település: kívülről teljesen felújítják műemlék római katolikus templomukat.

Tersztyánszky Krisztina

- A Szent Miklós templom 1776-ban, barokk stílusban épült. A műemlék épület felújítására két évvel ezelőtt pályázott az egyházközség a Magyar Vidékfejlesztési Hivatalhoz - tudtuk meg Németh Tamástól, a kenézi hívek pásztorolásában illetékes vépi plébánostól.

A pályázat sikeréről 2011. júniusában értesültek a hívek. A templom renoválását idén májusban kezdték el, és a plébános reményei szerint még az ősszel végeznek is.

A templomról eltávolítják a külső vakolat felső részét, és az épület mind a hajórészen, mind a tornyon új vakolást és színezést kap. Szükség van a tető kicserélésére is. A műemléki előírásoknak eleget téve körben dréncsövezni kell a falakat, hogy az értékes épületet megóvják a további vizesedéstől. Sajnos a kivitelezési költségek ebben az évben már magasabbra rúgnak, mint amikor a költségvetést készítették. Ezért azt most még nem lehet tudni, lesz-e forrás a főbejárat és egy másik ajtó cseréjére is a felújítás kapcsán. Bár a pályázat száz százalékban finanszírozott, Németh Tamás lelkipásztor szerint biztos, hogy valamilyen mértékben szükség lesz a helyi erők igénybevételére is. A plébános hozzátette: a településen 80-90 hívő látogatja rendszeresen a miséket. A felújítás idejére sem kell más helyre költözni a szertartásokkal, mivel a bejárat jól megközelíthető és a templom belső részét zavartalanul lehet használni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!