Hírek

2012.07.26. 13:47

Vigyázat! A felújítás alatt a duzzasztónál nem szabad kenuzni

Szentgotthárd - A duzzasztó felújítása gőzerővel zajlik, némely kenusok azonban nem veszik figyelembe, hogy a munkák befejeztéig a terület tabu a vízitúrázók számára. Érdemes vigyázni, mert a fél mederbe szorított Rába komoly veszélyforrást jelenthet.

Kiss Tamás/Vas Népe

Szentgotthárdon 1905-ben adták át a Rábán épített duzzasztót, amely eredetileg a kaszagyár vízellátását szolgálta. A duzzasztónak az elmúlt években mederstabilizáló szerepe volt, műszaki állapota azonban olyannyira leromlott, hogy a felújítása mindenképpen szükségszerűvé vált.
Ennek finanszírozását a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a burgenlandi és a stájer tartományi kormányhivatalok közös, OPENWEHR néven futó EU-s és még állami támogatást is élvező projektje tette lehetővé. Mint arról korábban beszámoltunk: a magyar projektrész keretében a tervek szerint legkésőbb 2013. áprilisáig megújul a szentgotthárdi duzzasztó, felújítják a bukót, a zsilipeket, s hallépcső, továbbá a kenusok kényelmére csónakcsúszda is épül.

Szintén megírtuk, hogy a több mint 300 millió forintos szentgotthárdi beruházás május közepén vette kezdetét, s a területen azóta gőzerővel dolgoznak is a kivitelező Colas Hungária Hungária Zrt. munkatársai.
A beruházás mérnöki, műszaki ellenőri feladatait ellátó cég képviselőjeként Kovács Jenő arról informálta lapunkat, hogy bár az elmúlt időszak esőzései nyomán többször is komoly, pár napos árhullám vonult le a Rába gotthárdi szakaszán, a munkálatok a tervezett ütemben - sőt annál gyorsabban is  haladnak.


 Igazi szakmai különlegességet jelent, hogy a kivitelező középen két részre osztotta a medret, és vaslemezes szádolással oldotta meg, hogy az egyik rész mindig száraz legyen, s így ott folyamatos lehessen a munka. Ennek megfelelően viszont a meder másik felében a szokásosnál kétszer sebesebben folyik a Rába vize, ráadásul a területen gépek is mozognak. Ezért is hirdetjük, kérjük minden lehetséges fórumon, hogy illetéktelenek ne tartózkodjanak a munkaterületen - közölte Kovács Jenő, hozzátéve: normál esetben a Rába folyó vízhozama másodpercenként 10 köbméter, az egyik nagyobb esőzés után viszont ennek a nyolcszorosát, egy másik esetben a hatszorosát, illetve ötszörösét mérték, s a mérnök szavaival élve: ezzel a vízmennyiséggel már egyáltalán nem szabad játszani.

Kovács Jenő a fentiek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy sajnos mindig akadnak olyan kenusok, akik nem foglalkoznak a rájuk leselkedő veszéllyel, s a tiltás ellenére is vízitúrázásra alkalmas szakasznak gondolják a duzzasztó környékét, holott  - lásd a fentieket  - korántsem az!
- Eddig szerencsére nem történt baleset, s abban bízom, hogy ez így is marad - fogalmazott Kovács Jenő, aki arra kéri a kenusokat, hogy a beruházás ideje alatt mindenképpen tartsák be a biztonságukat szolgáló mostani előírásokat.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az építés befejezéséig a Rába folyó országhatár és szentgotthárdi duzzasztómű közötti szakaszán sem javasolja vízitúra szervezését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!