Hírek

2012.08.06. 16:52

A Körmend indulhat az A-csoportban

Körmend - Az MKOSZ elnöksége elfogadta a Körmend fellebbezését, így a piros-feketék szerepelhetnek a 2012/2013-as A-csoportos bajnokságban.

Vastag Nándor

A Rába-parti kosárcsapat elmúlt hétvégén közleményben jelezte, két fontos lépést tett, hogy eleget tegyen a nevezési feltételeknek. A nevezési díjat elutalta, valamint megkötötte a megállapodást a játékosokkal a fennálló kötelezettségek rendezéséről. A szövetség elnöksége hétfő délutáni ülésén úgy döntött, hogy a Körmend fellebbezésének helyt ad, tehát indulhat az NB I. A-csoportjában. Mivel 11 csapat és az Adria Ligában résztvevő Szolnok nevezését fogadták el, ezért az elnökség úgy határozott, hogy 12 csapat részvételével írja ki a bajnokságot. (A Szolnok az alapszakaszt kihagyja, s itthon csak a középszakaszba kapcsolódik be.) Az előző évi rangsor alapján egy gárdának még indulási jogot biztosítanak a legfelsőbb osztályban, erre előnevezést kell beadniuk az egyesületeknek augusztus 8. (szerda), 12 óráig. Az elnökség elfogadta még, hogy a női és a férfi NB I. A-csoportos bajnokság egyaránt 2012. október 6-án indul. Az élvonalbeli klubok gazdálkodását pedig a jövőben negyedévente vizsgálja majd a szövetség.


Az A-csoportban való szereplést Körmend város polgármestere, Bebes István újabb közleményben jelentette be. Mint az közismert  - áll a nyilatkozatban -, a korábbi tulajdonos visszalépése miatt az 50 éves klubot megszűnés fenyegette, morális és gazdasági válságba került. A polgármester szerint az indulási jog megszerzése az első lépés a megtisztulás felé vezető úton, az új bajnokságot és a remélhetően hosszú távon is működő klubmodell felépítését már ennek jegyében kezdik el. Továbbra is rengeteg a munka, legelőször a játékosokkal kell rendezni a megörökölt problémákat, valamint az új bajnokságra csapatot és szakmai stábot kell szervezni. A nemzetközi kupaszereplést illetően az anyagi és a technikai háttérről egyeztetnek a szövetséggel, ezt követően alakítják ki az álláspontjukat. Szeretnének az EuroChallenge-ben is játszani, de ez nem mehet a bajnoki szereplés rovására. Mivel a mostani helyzetben elsődleges a körmendi kosárlabda életben tartása, ezért a későbbiekben szeretnének azzal foglalkozni, hogy mi vezetett idáig. A volt tulajdonos, Szabó-Forrai Zsolt szerepvállalása kapcsán egyértelműnek látszik, hogy az egyszemélyes tulajdonosi modell szinte kínálta a kontroll nélküli működést, ezért a jövőben ezen változtatni szeretnének. Az új rendszerben mindenképpen felügyeletet kívánnak gyakorolni a klub irányítása felett - áll a közlemény végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!