Hírek

2012.08.28. 14:56

Szakmai felkészültségükről adtak számot a helyszínelők

Szombathely - A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kedden rendezte meg az Országos Baleset-helyszínelői Verseny megyei döntőjét.

Sugár Viktória

A versenyben Szombathely, Körmend és Sárvár csapata vett részt, a vetélkedő három fő részből állt.
Elsőként a versenyzőknek egy elméleti tesztet kellett megoldaniuk, ez tizenkilenc feleltválasztós, és egy kifejtős kérdést tartalmazott. Ezután következett az ügyességi pálya, végül pedig egy imitált baleset helyszínelését kellett elvégezni.
- A verseny célja, hogy fölmérjük a rendőreink szakmai felkészültségét, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy minél magasabb szintre tudják fejleszteni ezt a tudást - mondja Lakatos Tibor, rendőralezredes. -  Olyan feladatokat igyekeztünk összeállítani, amelyekkel a versenyzők naponta találkoznak, hiszen minden helyszínelés olyan, mint egy vizsga, amin meg kell felelni.


A helyszínelők nagyon fontos és kényes feladatot végeznek, hiszen az általuk készített helyszínvázlat, jegyzőkönyv és fotók alapján állapítják meg a baleset okát, felelősét, illetve azt, hogy kell-e szabálysértési- vagy büntetőeljárást indítani az ügyben. Később a bíróság is ezeket az adatokat használja föl a per során. A helyszínelőnek tehát ismernie kell az ide vonatkozó törvényeket és jogszabályokat is.
- A tavalyi adatokhoz képest sajnos megnőtt a halálos kimenetelű balesetek száma a megyében, és ezeken belül emelkedett a halálos áldozatok száma is - fűzi hozzá Lakatos Tibor. - Az ittas autósok és kerékpárosok nagyon sok balesetet okoznak, ezért múlt héttől koncentráltan ellenőrizzük a sofőrök alkoholszintjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!