Hírek

2012.09.17. 15:40

Egésznapos környezetvédő programokat szerveztek a Nádasdy-várban

Sárvár - Hatodik alkalommal tartott Környezetvédelmi Napot a Nádasdy-várban a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület.

Bajdó Bettina

Vasárnap reggel tíz órára benépesült a Nádasdy-vár udvara, ekkor kezdődött el ugyanis a környezetvédelmi nap. Több szálon futottak a programok, az udvaron bemutatókra került sort, a várban pedig szakmai előadások zajlottak.
- 2007 óta szervezünk környezetvédelmi napot - mondta Bokorné Csonka Judit, az egyesület elnöke -, s úgy tűnik, hogy egyre népszerűbbek a programjaink. Idén a környezetvédelem került a fókuszba, a korábbi években az egészséges életmódot is belecsempésztük a programba, ám idén nem szerettük volna keverni a két témát. Egyre jobbak a tapasztalatok a környezetvédelem területén is, egyre több ember érdeklődik ez iránt. Sok gyerek jött el a programra, s vesz részt a vetélkedőinken, ez pedig azért is jó, mert otthon bevonják a feladatokba a szülőket, nagyszülőket is.


Délelőtt Minárcsik Sándor látványos bemutatójával kezdődtek a programok, majd a Tarisznyás Együttes lépett színpadra a gyerekek nagy örömére. Délután kettőkor Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt, majd a Jubilate kórus állt színpadra. A szakmai előadások is csábítóak volt, szóba került a veszélyes hulladékok ártalmatlanítása, s a környezettudatos nevelés is. Délután a békamentési programról kaphattak információt az érdeklődők. Párbeszéd  zajlott Sárvár környezetének védelméért, dr. Kulcsár László környezetvédelmi szakreferens várta a kérdéseket  ebben a témában. A nap a Sixter együttessel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!