Hírek

2012.09.10. 05:19

Kinyitják a kaput a kulturális örökség napján

Vas megye - Hat vasi településről tizenhét intézmény, illetve épület szerepel a Kulturális örökség napjai országos programjaiban, amelyeket a jövő hét végén tartanak.

Burkon László

Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén tárják ki kapuikat az érdeklődők előtt azok a  korlátozottan vagy  egyáltalán nem látogatható középületek, magánházak, amelyek fontosnak tartják, hogy megmutassák magukat és felhívják a figyelmet az épített örökség értékeire.


Franciaországban 1984-ben született meg a nyitott műemlékek napjának gondolata. Először a Benelux államokban, majd Skóciában, az Egyesült Királyságban, Máltán, Svédországban rendezték meg a programot. 1991-ben az Európa Tanács fölhívta az európai országok figyelmét, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, szenteljenek egy hétvégét az örökségvédelemnek. 1999 óta az Európai Unió saját programjának tekinti, ajánlásokkal és koordinációs találkozókkal segíti az ingyenes épületlátogatást.

Magyarországon 1999 óta szervezik a programot, amelynek évente más és más a központi témája, s amely idén  az Örökölt üzenet címet kapta. Utalva arra, hogy ahány épület, legyen az műemlék vagy sem, annyi emlék, annyi történet,  üzenet a múltból,  mi az, amit megőriztünk,  továbbviszünk, hogy átadjuk majd utódainknak.

Hazánkban a program ünnepélyes megnyitóját   a Magyar Nemzeti Múzeumban tartják szeptember 14-én. Vas megyében Kőszegen öt  nevezetesség, köztük egy magánház, Nyőgérben három épület, Szentgotthárdon az egykori kolostor, Szombathelyen a színház és öt múzeum, Tokorcson egy népi lakóház, Vassurányban pedig a kastély szerepel a programban.
A teljes lista  a www.oroksegnapok.hu honlapon olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!