Hírek

2012.09.26. 13:44

Költöznek majd az osztályok

Szombathely - Mint azt megírtuk, 5,5 milliárd forintból újulhat meg a kórház. Ebből a pénzből új belgyógyászati tömböt építenek, s az építkezés ideje alatt az osztályokat másutt helyezik el.

Bajdó Bettina

Mint ismeretes, a Markusovszky kórház támogatást nyert egy pályázati kiíráson. Az 5,5 milliárd összköltségű projektet az unió és az állam 4,8 milliárd forinttal támogatja. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009-ban írta ki a pályázatot, majd 2010. május 14-én jelentették be, hogy a szombathelyi Markusovszky kórház is a nyertes pályázók között van. A támogatási szerződést rá másfél évre írták alá. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik, a kivitelezővel januárban köthetnek szerződést. Utána kezdődhet meg többek között az új belgyógyászati épület építése is.

Prof. dr. Nagy Lajos, a kórház vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházás nem csupán a "kék csempés" épület lebontását jelenti, teljesen megújulnak a központi műtök, a sterilizáló és az intenzív osztály is. A vezérigazgató ismertette a most  még a régi épületben található osztályok ideiglenes helyeit is: az általános belgyógyászat a "sárga" tömb második emeletére költözik, a kardiológiai belgyógyászati osztály szintén a sárga épületben kap helyet a földszinten. A szakambulanciák is költöznek majd, ha elkezdődik a beruházás: a gasztroenterológia és az ERCP a szülészetre kerül, a kardiológia pedig a sebészeti épület földszintjén kap egy részleget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!