Hírek

2012.09.06. 04:30

Régiós stratégiát készítenek a szocialisták

Vas megyei körkép - Dr. Nemény András irányításával készül az MSZP Nyugat-Magyarország Programja. A formálódó stratégia középpontjában a régió gazdaság- és területfejlesztési kérdései állnak.

Kiss Tamás

Az MSZP feltett szándéka, hogy helyi problémákra szabott programokkal szólítja meg a választókat. Ennek szellemében a párt régiónkra szabott stratégiája is készül: a program megalkotásának felelőse a szocialista parlamenti frakció fejlesztési kabinetjét vezető dr. Nemény András országgyűlési képviselő, az MSZP Vas megyei elnöke, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy a szintén képviselő dr. Ipkovich Györggyel, illetve több helyi szakemberrel karöltve dolgoznak a dokumentum kimunkálásán. A formálódó stratégia középpontjában a gazdaság- és területfejlesztés áll, annál is inkább, mert a programalkotók szerint e területek aktivizálásával lehet megszorítások nélkül növelni a GDP-t. Az egyik legnagyobb problémának azt látják, hogy a kis- és középvállalkozások egyre rosszabb anyagi helyzetben vannak, a fejlesztésekhez nincs forrásuk. A szocialisták szerint ez azzal volna orvosolható, ha a szakképzett munkaerő helyett inkább a nyugat-dunántúli kkv-k termékei mennének ki nagy számban külföldre, s ennek nyomán a mostaninál jóval nagyobb exportbevételekhez, s így fejlesztési pénzekhez juthatnának a vállalkozások. Az első lépések megtételét (megfelelő banki hitelezés híján) egy forrásgazda garancia-alap életre hívásával, s a pályázati rendszer egyszerűsítésével segítenék, s a program szerint egy olyan központra is szükség lenne, amelyik hatékonyan koordinálná a határ két vagy éppen három oldalán működő vállalkozások együttműködését. Dr. Nemény András szerint a nagyvállalatok munkahelyteremtő törekvéseit sem csak adókedvezményekkel kell segíteni, a cégek számára legalább ennyire fontos a baráti környezet, s hogy (mondjuk az érintett önkormányzatnál vagy annak az erre hivatott szervezeténél) mindig legyen, aki a problémáikat segít megoldani.

A stratégiában a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése is központi szereppel bír, mondván: az EU-ban még inkább felértékelődnek, s még több forráshoz juthatnak az országhatárokon átnyúló projektek. A közös munka azonban dr. Nemény András szerint mostanság csak néhány tartalom nélküli programot jelent. A szocialisták az energetika területén is tartalmi változásokat hajtanának végre: a nagy rendszerektől való függetlenedés és a takarékosság jegyében a megújuló energiaforrásokra alapozva az olyan megoldásokat helyeznék előtérbe, amelyek komplett települések energiaellátását is biztosítani tudnák. A szocialisták szerint az idegenforgalom is változásért kiált: jóval jövedelmezőbb lenne, ha a Nyugaton is széles körben elérhető wellness szolgáltatások helyett térségünk a valódi versenyelőnyt jelentő adottságára, a gyógyvízre, s így az egészségturizmusra alapozná a jövőt.

A szocialisták úgy látják, hogy a fiatalok itthon tarásához a bérek felzárkóztatása mellett kedvező életfeltételeket (sportolási, kulturálódási lehetőségeket), ösztöndíj-programokat is biztosítani kell. Dr. Nemény András szerint a térség infrastrukturális problémáit is meg kell oldani, a 86-os út ügyének azonban jelenleg nincs igazi gazdája, s a szocialisták a reptér, illetve az ahhoz kapcsoló, a helyi cégek és munkavállalók szempontjából is fontos logisztikai bázis létrehozását is szorgalmazzák, kormányra kerülésük esetén ebben az ügyben felveszik a szerintük a Fidesz által elejtett elejtett fonalat.


Hatáskör kellene

A pártsemlegesen működő regionális fejlesztési tanácsok feloszlatása a szocialisták szerint hiba volt, ugyanakkor dr. Nemény András szerint a megyék is képesek lennének koordinálni a fejlesztésekkel kapcsolatos munkát. Ha lenne erre hatáskörük, döntési jogkörük, mint ahogy az MSZP szerint most nincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!