Hírek

2012.09.16. 11:55

Rendezvényteret avattak Nemesládonyban

Nemesládony - 15. alkalommal tartottak szombaton falunapot Nemesládonyban. Az idei nap különleges volt, mivel felavatták az új többfunkciós rendezvényteret.

Bajdó Bettina

A többfunkciós, félig nyitott térre 4,9 milliót nyertek. Bokor Endréné polgármester elmondta, ezt kiegészítették még, így épülhetett meg a félig nyitott, többfunkciós rendezvénytér. A munkáknak július 12-én álltak neki.

- Ezen a szép őszi délutánon együtt ünnepel a falu - kezdte ünnepi beszédét a polgármester. - Nagy öröm mindig, ha valamivel gazdagodik a település. Eddig júliusban rendeztük meg a falunapot, ám idén úgy döntöttünk, megvárjuk, amíg elkészül a rendezvényterünk. Eddig a falunapi mulatságot mindig azzal kezdtük, hogy délelőtt sátrat állítottunk. Ezután ezt már nem kell, hiszen a most elkészült építmény részben kiváltja a sátrainkat. Több funkciós az új tér, hiszen itt van mellette a faluház és a játszótér is. Itt találkoznak egymással az emberek, s beszélik meg a napi történéseket. Reméljük, hogy a most elkészült részt is hamar birtokba veszik majd.

A polgármester hozzátette, hogy esetleg várásokat is rendezhetnének majd, ahol helyi termékeket mutatnák be, s talán még filmeket is vetíthetnének. Most egy fontos feladata van a helyieknek, élettel kell megtölteniük a teret.

Pataki Edit hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az együtt gondolkodás volt, s hogy az egyesület csak a kéz volt, mely a segítséget adta, az önmegvalósítás a településen élők feladata volt. Hozzátette, reméli, hogy ez az a hely, mely a falu szíve, motorja lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!