Hírek

2012.09.19. 06:09

Százezres számlák: akinél nincs költségmegosztó, az többet fizet

Szombathely - Több távhős lakásban élő ember is a szívéhez kapott, amikor múlt pénteken megkapta az éves elszámolásról szóló számlát. Sokaknak közülük 100 ezer forint feletti összeget kellene befizetniük. A miértre egy kormányrendelet adja meg a választ.

Nagy Ildikó

Tegyük hozzá rögtön: csak azok, akiknek a házában korábban úgy határozott a lakóközösség, hogy költségmegosztókat szereltetnek a radiátorokra, ők azonban a közös döntés ellenére ezt nem tették meg, vagy később leszerelték a megosztókat, esetleg "megbabrálták" a plombát. Egy tavaly megjelent kormányrendelet a fűtési díjmegosztási arány kiszámolásánal 2,5-szeres szorzóval sújtja (szankcionálja) azokat a fogyasztókat, akik nem vetették alá magukat a közösség döntésének. Ők most 120, 140, 180 ezer forintos számlát kaptak a távhőszolgáltatótól. Mese nincs: a számlán szereplő összeg jogszerűen lett kiszámolva, azt be kell fizetni. Ezekben a lakásokban azonban érdemes minél hamarabb felszereltetni a költségmegosztókat. Ez néhány ezer forintos kiadást jelent.

Hétfőn többen  telefonáltak szerkesztőségünkbe a Rohonci útról, és mindannyian a múlt pénteken megkapott, 120, 140 vagy éppen 178 ezer forintos távhőszámla miatt reklamáltak. A Bartók lakásszövetkezethez tartozó Rohonci úti épületekben tíz évvel ezelőtt döntöttek úgy a lakók, hogy költségmegosztókat szerelnek a radiátorokra, és a valójában elfogyasztott és mért hőmennyiség alapján fizetnek. Voltak azonban, akik a közösség döntésével szembe menve eleve nem szereltették fel az elosztókat, míg mások később leszerelték azokat. Ők különböző összegű átalányt fizettek év közben, az éves elszámolásnál pedig befizettek egy bizonyos összeget. Egy konkrét példa: Berki Krisztiánné édesanyjával él a Rohonci út 58.  egyik földszinti lakásában. Télen-nyáron 17 ezer forintot fizettek havonta a távhőszolgáltatónak, az éves elszámolást pedig megúszták 5 ezer forint befizetéssel. Ők most, az elszámolást követően 141 ezer forintról kaptak számlát.

A miértre dr. Horváth Józseftől, a Bartók lakásszövetkezet igazgatóságának elnökétől  kaptunk választ. Elmondta: egy tavalyi kormányrendelet új szabályokat írt elő a fűtési díjmegosztási arányok meghatározására. Ennek értelmében azoknak, akiknek a házában úgy határozott a lakóközösség, hogy költségmegosztókat szereltetnek a radiátorokra, ám ők ezt nem tették meg, vagy később leszerelték azt, netán  megsértették a mérőműszer plombáját, vagy van ugyan költségmegosztójuk, de nem tették lehetővé annak a leolvasását, többet kell fizetniük. Hogy pontosan mennyit, azt úgy számolják ki, hogy a házban felhasznált összes hőmennyiséget elosztják az összes fűtött légköbméterrel, így megkapják az egy légköbméterre jutó hőmennyiséget, amit nemcsak az adott  lakás légköbméterével szoroznak fel, hanem még 2,5-del is. Ezzel a 2,5-szeres szorzóval szankcionálják azokat, akik kivonták magukat a közösség döntése alól.

A Bartók lakásszövetkezet a kormányrendeletből következő változásokra tavasszal a lépcsőházi hirdetőtáblákra kihelyezett szórólapokon hívta fel a lakók figyelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!