Hírek

2012.09.28. 17:47

Újra átadják a Prima-díjat

Szombathely - Készülődnek a vállalkozók: október 18-án nyolcadik alkalommal adják majd át a Prima-díjakat.

Némethy Mária

Demján Sándor hozta létre az alapítványt, amely 2003 óta - az idén tizedik alkalommal - adja át a Prima Primissima országos díjakat. A díj az elindítása óta rendkívül sikeres, népszerűsége óriási. Bizonyítja ezt, hogy 2005-ben a területi Prima-díjak rendszerével egészült ki, s a magyar szellemi élet, kultúra, tudomány és művészet támogatásában tavaly már mind a tizenkilenc megye részt vett.

- Vas megyében az idén nyolcadszor adjuk át a díjakat, s ez már van akkora idő, hogy alkalmat adjon a számvetésre. A megye Prima-díjasaitól azt hallottam az évek során: nem azért tették a dolgukat, hogy kitüntetést kapjanak érte, de nagyon jól esik nekik - hallom Szőnye Józseftől, a Vállalkozók Országos Szövetsége vasi elnökétől, a Prima Primissima kuratórium tagjától.

A megye legrangosabb elismerése, a "vasi Oscar-díj" átadása most október 18-án is az lesz, ami eddig volt: a reálszféra kézfogása a humánszférával egy emelkedett hangulatú, elegáns ünnepségen. A Vas megyei Prima-díjat az idén tudomány, oktatás és közművelődés, illetve sport kategóriában adják át, s lesz különdíj is. Kategóriánként három jelölt közül választ a VOSZ Vas Megyei Elnöksége mellett működő tanácsadó testület. A kategória győztesei egymillió forinttal lesznek gazdagabbak, a jelöltek 100-100 ezer forintos díjazásban részesülnek. A Vas Népe segítségével lehet majd az idén szavazni a közönségdíjasra, akinek jutalmazásáról az idén is Szombathely polgármestere, dr. Puskás Tivadar gondoskodik.

- A vállalkozók ebben a senkinek sem könnyű gazdasági helyzetben most is kitettek magukért, összeadták a pénzt a díjakra, hálás köszönet ezért nekik - hallom Szőnye Józseftől.

A szervezők az idén is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az október 18-ai díjátadó ünnepségen, a Weöres Sándor Színházban ott legyenek a megye közéletének meghatározó szereplői, ezzel is rangot adva az eseménynek. Várják rá a VOSZ országos vezetőit, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjait, a megye országgyűlési képviselőit, városainak polgármestereit, a főbb intézmények vezetőit.

A jelöltekről jövő szerdától kategóriánként, három napon át közlünk ismertetőket a Vas Népében. Olvasóink döntenek arról kié lesz a közönségdíj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!