Hírek

2012.09.26. 07:17

Virágos erkélyek, házak, utcák Sárváron

Sárvár – A VI. Környezetvédelmi Napon hirdették ki a Virágos Sárvár elnevezésű verseny eredményét. A díjazottak a Nádasdy-vár udvarán vehették át az ajándékaikat.

Nagy Ildikó

A legvirágosabb ház a Szatmár utcában élő Gazdag Imrééké, a legvirágosabb utca pedig a Rába köz lett. A tavalyi siker után az önkormányzat idén ismét meghirdette a Virágos Sárvárért elnevezésű környezetszépítő versenyt. Ennek célja az volt, hogy az önkormányzat is támogassa és elismerje a város lakosságának, valamint a településen működő vállalkozásoknak a szép, gondozott és virágos környezet kialakítása érdekében végzett tevékenységét. A kezdeményezés, valamint a verseny sikere is azt bizonyítja, hogy nemcsak az önkormányzatnak, hanem a város lakóinak is szívügye környezetük szépítése.

Az értékelést hattagú zsűri végezte: a zsűri elnöke Máhr Tivadar alpolgármester volt, akit dr. Szijártó Valéria jegyző, Bokorné Csonka Judit, a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület vezetője, Kondor János, a Nádasdyvár Művelődési Központ igazgatója, dr. Kulcsár László, a Városszépítő Egyesület elnöke, valamint Varga Béla, a Zöld Zóna Kertészeti áruda és Díszfaiskola tulajdonosa kísért el az augusztus végi bejárásra.

A versenyt több kategóriában hirdették meg. Vállalkozói kategóriában a Bassiana Hotel nyert, a legvirágosabb szállás- és vendéglátóhelynek járó díjat Katavics Zoltán tulajdonos vette át. A legvirágosabb erkély Kiss Jánosné és Markos János munkáját és jó ízlését dicséri, ebben a kategóriában ugyanis a Tulipán utca 1. szám alatti házuk erkélye nyert. A legvirágosabb házat a Szatmár utcában találták meg a zsűri tagjai: Gazdag Imre és felesége örülhetett az elismerésnek és a mellé járó ajándéknak. Az értékelést végzők véleménye szerint a legvirágosabb utca a Rába köz lett, de a Kertekalja utca lakói is sok dicséretet kaptak.

Mint azt dr. Szijártó Valéria jegyző a bejárást követően elmondta, a Kertekalja utcában szinte valamennyi ház előkertje, és a házak előtt lévő zöldterületek is rendkívül gondozottak és gyönyörűen virágosítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!