Hírek

2012.10.10. 14:37

Új tetőt kapott a templom Bucsun

Bucsu - A Püspöki Hivatal és az önkormányzat segítségével megújulhatott a település templomának tetőszerkezete. A hívek a munkálatokhoz adománnyal, felajánlásokkal és társadalmi munkával járultak hozzá.

Varga Krisztina

A tetőzet elkorhadt gerendázata már nehezen viselte az időjárás viszontagságait. A kivitelezés augusztus tizedikén kezdődött, a tetőfedők kicserélték a gerendázat egyes darabjait, új lécekkel látták el a tetőt, majd felkerült az új cserép. A hívek is aktívan bekapcsolódtak a munkába. A templomhoz tartozó park átépítésére társadalmi munkát szerveztek, tujákat és bukszusokat ültettek, új virágágyásokat, gyalogjárdát is készítettek.

A park közepén felállítottak egy Mária-szobrot, amelyet dr. Perger Gyula plébános ajándékozott az egyházközségnek. Kihelyeztek egy hirdetőtáblát, és egy, a templom történetét, értékeit bemutató tájékoztató táblát is, felújították a világháborús hősök emlékművét. A templom belül új szőnyegekkel is gazdagodott.

A falu plébánosa a Szent Mihály-búcsú napján szentmise keretében áldotta meg a felújított templom új tetőzetét és parkját. Szentbeszédében Gyula atya kiemelte: A XIII. század óta létező templom hívei, ha hitükért, hazáért, létükért, megmaradásukért imádkoztak, ezt kérték: Szent Mihály főangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A templombúcsú napján köszönjük meg Szent Mihálynak, hogy évszázadokon keresztül védte ezt a falut és a benne lakókat. Az egyházközség nevében Szakács Ferenc elnök mondott köszönetet a plébános atyának áldozatos munkájáért, aki nélkül hitéletük tere nem szépülhetett volna meg.

Jó hír az is, hogy a Bucsui Egyházközség a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán támogatást nyert a főoltár állagmegőrző és felújítási munkáinak elvégzésére. A restaurátorok jövő tavasszal érkeznek a községbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!