Hírek

2012.11.23. 17:30

Kövi Szabolcs vall saját pályájáról

Meditatív zene, ezoterikus hangzásvilág. Így lehetne a leginkább deifiniálni mindazt, amit Kövi Szabolcs létrehoz, ahogy kifejezi magát a zenében – ha egyáltalán szükségszerű a definiálás. Nem hiszem. Csak élvezni kell.

Ambrózai Zsuzsanna

Komolyzenei pályán indult Kövi Szabolcs, majd 20 éves lehetett, amikor – félbehagyva az egyetemet – döntött emellett az irányvonal, az ezoterikus hangzásvilág mellett. Hogy mi lett volna zenei pályafutásával, ha a komolyzenénél marad, nem tudjuk. Azt viszont szerencsére ismerjük, mit alkotott, hozott létre az elmúlt jó néhány évben. Ebből a termésből és legújabb szerzeményeiből hozott ízelítőt a szombathelyi koncertjére is. A koncert után beszélgettünk.

– A legújabb, Csillagok, csillagok című albumot Ladányi Tamás asztrofotós-operatőr kollégám kérésére kezdtem írni, az azonos című DVD-hez, mely Magyarország csillagos, éjszakai arcát mutatja be, egy rendkívül egyedi filmalkotásban – meséli a zenész, miközben mi még mindig a hallottak és látottak hatása alatt vagyunk, s újra felidézzük, mi is történt valójában. A padlózaton elhelyezett gyertyák végig égtek a koncert alatt, pislákoló fényük csak fokozta a látványt és a hanghatást is. A sípok, fuvolák és furulyák mellett a látványban valóban a csillagoké volt a főszerep, az asztrofotóké, amelyek peregtek a szemünk előtt, fülünkbe pedig ismerős dallamok kúsztak. Népdalokat hallhattunk, sajátos feldolgozásban és értelmezésben, amelyek kellemesen lopóztak be szívünkbe-lelkünkbe. Szabolcs így vall róluk, az átkomponált szerzeményekről: első ötlettől vezérelve hagytam, hogy az emlékeimből feltörő fiatalkori kedvenc népdalaim, mint egy friss patak vize megtermékenyítsék a zenéim. A magyar dallamok megmutatták, hogy ősi erejükkel minden stílusban gyökeret tudnak verni, úgy, ahogy a szívemben ott éltek mindig is.

Kövi Szabolcs koncert közben. Felüdülés, kikapcsolódás, felszabadulás a béke és a harmónia jegyében. Fotó: Déri Norbert

A dallamok ismerősek, a hangzásuk sajátos – a fuvola „testvéreit vagy unokatestvéreit” hallhattuk megszólalni, a pánsípot, az ír vagy éppen a magyar fuvolát, a „rokonokat”. Miközben Szabolcs a hangszerekről, a zenéről mesél, szóba kerül az írás is.

– Mindig író szerettem volna lenni, így hát úgy gondolkodom, mint ők. Amikor egy album készül, az mindig olyan, mintha történetet írnál. S ha történetet írsz, nem hagyod a fantáziádat korlátok közé szorítani. És ez a zenében is így van. Hogy hogy lesz valakiből zenész, aki írónak készül? Hát úgy, hogy van egy apukája, aki nem hagyja, hogy író legyen – mosolyog a zenész, majd hozzáfűzi, édesapja is zenével foglalkozik. Írás, zenei pálya, azon belül is kezdetben komolyzene, majd ezoterikus hangzásvilág.

– Mindig azt hittem, az én zenehordozóim majd a világzene kategóriában kapnak helyet a hanglemezboltokban. Nem így lett. Szembesülnöm kellett azzal, hogy az ezoterikus zeneiségnél kötöttem ki. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy én a világzene fogalma alatt mindig is azt értettem, amikor a zene, a népzene hangulatait keverjük egymással. Ezzel szemben ma mit értünk ez alatt a fogalom alatt? Azt, hogyha népzenét keresek, és legyen az magyar népdal, francia vagy éppen cigány népzene, akkor a világzenei kategóriában találjuk meg. Nincs azzal baj, hogy a közönségnek ez a rétege, vagyis az ezotériát kedvelők rétege szív fel, de ez egyfajta skatulyát is jelent. Nem számomra elsődlegesen, hanem azok számára, akik mondjuk élből elutasítják ezt a stílust. S ebből a szemszögből ez nekik is, nekem is hátrány. Mondok egy példát: egy mélyen vallásos, tegyük fel katolikus ember lehet, hogy nem jön el egy ilyen koncertre, mert vagy eleve megítéli, vagy a nagyon is reális negatív tapasztalataira alapoz. Értem, hogy miről beszél. Én nem árulok semmiféle vicces ideológiát, és ezért nem is találnak meg azok, akik ilyet keresnek, de lehet, az ő fejében ez fordul meg. Nálam a zene, a zeneiség az elsődleges – így vall a világzene, az ezoterikus zenész fogalmáról, helyzetéről Szabolcs, akiről időközben kiderül, hogy élete meghatározó zenei élménye éppen Szombathelyhez köti.

– Tizennégy éves koromban a képtárban voltam egy improvizációs táborban, amelyet Dresch Mihály, a mai magyar jazz kiemelkedő alakja és Szabados György zeneszerző, zongoraművész tartottak. Nem is tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy odamenjek, én voltam a legfiatalabb. Átfordító élmény volt, ugyanis negyvennyolc órás improvizációs játékban vettünk részt, ráadásul Dresch Mihállyal zenélhettem együtt. Sok mindent megváltoztatott bennem, átfordított, elindított. Miért? Mert az improvizáció mégiscsak a zeneszerzés melegágya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!