Hírek

2013.01.31. 14:49

Fekete Linda mesél élete mozzanatairól, na meg az egészségről

Szombathely - Beszélgettek. Sok mindenről. Többek között szóba kerültek a bélférgek is, Fekete Lindát ismerve azonban ez nem meglepő, az egészség és az életmód nála központi kérdés, legalábbis a blogírásban az volt. Lévai Tímea kérdezte Fekete Lindát a SzínházSzerda következő állomásán.

- Azon töprengtem, miről beszélgessünk. Evidens lenne, hogy a színházról, de arról mindig lehet, így azt mondom, most ezt kicsit hanyagoljuk. Beszéljünk Fekete Lindáról, az életéről és természetesen a blogról - mondta Lévai Timea, aki a kérdező szerepét öltötte magára a SzínházSzerdán.

Persze, azért a színházat sem úszta meg a közönség, nem is bánták, amikor szóba került Dosztojevszkij és a készülőben lévő A félkegyelmű, de elsőként valóban a bélférgek szolgáltatták a témát a beszélgetéshez. Szerencsére nem sokáig.

- A blogban is írtam, hogy szörnyű hasgörcsöm volt. Nem bírtam felkelni az ágyból, azonnal szédülni kezdtem. Azon töprengtem, hogy lesz ebből La Mancha - mosolyog Linda, majd óvva int mindenkit: ha problémájuk, betegségük, bajuk van, sose keressenek rá az interneten, mert szörnyűséges dolgokat fognak találni. - Hipohonder lettem, már láttam lelki szemeim előtt, ahogy az orvos közli velem, vakbelem van, vagy minimum rákos vagyok. Aztán jött a kakukkfű tea és minden rendbe jött, s végül La Mancha is lett, mármint az előadás - jókat derül ezen Linda, miközben hozzáteszi, akkor nem volt ilyen vígkedélyű.

Fotó: Kiss Teodóra

A további beszélgetésből az is kiderül, Linda és párja, Kálmánchelyi Zoltán nagy rajongói a természetes gyógymódoknak, pontosabban fogalmazva inkább a természetességnek.

- Imádom például, hogy nem használ öblítőt, hanem amikor száradnak a ruhák levendulaolajjal permetezi be őket. És persze mondanom sem kell, hogy minden betegségre, tünetre van egy alternatív megoldási ötlete is - meséli nagy hévvel Linda, a közönség pedig lassan egy egészségügyi magazinban vagy legalábbis valamiféle reklámfilmben érezheti magát. Hogy ez így is legyen, Timi arról faggatja Lindát, hogyan kerültek az életébe a reklámok.

- Rengeteg castingon voltam, szinte mindenre elmentem, amire csak lehetett - nevet, majd egy történetet idéz fel: - Egy autót kellett reklámozni, megkérdezték, elvállalom-e, mondtam természetesen. Nem tudok autót vezetni, de azt tanultam, ha ajánlanak valamit, meg kell kérdezni, mikor esedékes. A legrosszabb esetben is forgatásig megtanulja az ember, legyen szó akár csellózásról, vagy éppen autóvezetésről, mégha egy-két nap áll is csak rendelkezésre. Mint kiderült, ez a tudás azért nem volt elengendő - ismét nevet, a jókedv és harsányság elengedhetetlen velejárói Lindának, mi pedig így szeretjük. Aztán az is kiderül, Timi testvére és Linda között régebbi az ismeretség, mint közöttük.

Linda esetében jogos kérdésnek érezhető a Mi lett volna, ha... kezdetű mondatok alkalmazása. Mi lett volna, ha édesapja nem a távoli Szovjetunióba megy ki, miután nem vették fel Gödöllőre, s mi lett volna, ha nem találkozik ott össze egy szilveszter éjjelén Linda édesanyjával. Mi lett volna, ha nem költöznek Magyarországra, majd később Portugáliába? A sort bőven lehetne folytatni, de előbb válaszoljunk: Linda valószínűleg nem születik meg, legalábbis nem ebben a Linda-formában, valószínűleg nem beszélne oroszul, sem portugálul, s ugyan nem kizárt, de valószínűsíthető, hogy nem rajongana Brazíliáért, amit mindenáron meg akar majd mutatni egy számára nagyon fontos embernek.

Fotó: Kiss Teodóra

- A fontos ember és az utazás is megadatott - meséli Linda, hozzáfűzi: - Bátrak voltunk, mert mindössze két hónapos volt a párkapcsolatunk, amikor két hónapra kimentünk Brazíliába. Ha valaki elmondta volna, mi vár ránk, én biztosan itthon maradok. De mostanra az emlékek megszépültek, s szeretettel gondolunk rá vissza, mégha Zoli először Indiába is szeretett volna menni. Megjegyeztem neki, mehetünk oda is, de tulajdonképpen Brazíliában is éppen olyan büdös van, mint Indiában - teszi hozzá.

Ennek ellenére nagy az összhang közöttük, elég csak az életmódbeli hozzáállásra gondolni. Timi meg is kérdi rögvest: nem terveztek egy közös blogot? Zolinak rengeteg ötlete van, neked is, járatosak vagytok a témában, rólad meg kiderült, nemcsak jó színész és énekes vagy, de remekül írsz is. Linda erre csak annyit felel: alma vagy bioblog lesz a neve.

Linda egy nagy titokról is lelibbentette a fátylat a beszélgetés alkalmával. Elmondta, vagyis inkább megmutatta, mi minden lapul egy női táskában. Kérem tisztelettel, van ott minden: elsőnek egy liter ásványvíz, mert az elengedhetetlen, aztán a Dosztojevszkij regény (most az is az), aztán csipkebogyó- és körömvirágkrém, Szalamandra kártyajáték, mert hátha van egy negyedóra szünet egy partira, sminkkészlet (alap), notesz, cukorka (zsályás, mert az jót tesz a toroknak), toll, tigrisbalzsam, kakukkfűolaj, a kapszulák (étrendkiegészítő) és az eszköz emeli magasba Linda a nyéllel ellátott, henger alakú eszközt, ami sok mindenre jó, például derékfájásra, vérpezsdítésre. És akkor a szemöldökcsipesz még otthon is maradt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!