Hírek

2013.01.06. 10:34

Lett végre internet Nagymákfán

Nagymákfa - Több évi keresés után végre sikerült olyan céget találni, amely kiépítette az internet-szolgáltatást Nagymákfán.

Nagymákfa Vasvár peremkerülete, lényegében egy önálló kis falu, bonyolult a földrajzi környezete az internet-telepítés szempontjából, sok a domb, a kanyar, a fa, a bozót, még a mobiltelefonok használata is nehézkes, nem nagyon van térerő. Évek óta nem találtak olyan céget, aki vállalta volna, hogy kiépíti az internet-szolgáltatást. A nagyok nem foglalkoztak velük, már csak az alacsony számú előfizetői kör miatt sem. 2012. nyarán olvastak azonban egy reklámot, ami újra felcsillantotta előttük a lehetőséget. Ez a cég ott telepít, ahol a nagyoknak nem éri meg, több kis faluba elhozták már így a világot. A megoldás nem vezetékes, hanem mikrohullámú, antennákkal valósul meg. A faluban legalább nyolc antennát telepítettek, hogy mindenkihez eljusson az internet, alvégre, felvégre is. És mivel az antennáknak látni kell egymást, a 64 lelkes kis falu lakói összefogtak, bozótot irtottak, ahol kellett (így közös faluszépítés is zajlott), oda állítottak oszlopot, ahova kellett; olyan ember is megengedte, hogy a magánbirtokán, házán antennát telepítsenek, aki nem érintett az ügyben. Jelenleg 15 előfizető van.

A nagymákfai internetes projekthez hozzájárult a vasvári önkormányzat, illetve az igénylők és a falu támogatói adtak össze 10 ezer forint/fő összeget. Fél év alatt valósult meg a program, sok eszköz kellett a nehéz terepen, de december óta megy a net. Lehet most már otthonról dolgozni, ügyeket intézni, levelezni, örülnek az itt lakó gyerekek is az internethozzáférésnek. Az utóbbi időben több fiatal költözött ki Nagymákfára, akik nehezen tudnának meglenni internet nélkül, így ezt a fejlesztést ők is nagyra értékelik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!