Hírek

2013.01.24. 13:13

Osztrákok: továbbra is sor alatt

Güssingben, a kis burgenlandi városban örülnek a döntésnek, mert nem megy kárba a nemrég felújított laktanyájuk.

Kozma Gábor

Güssing, azaz Németújvár kiemelt pontnak számít az osztrák hadsereg térképén. No nem a keleti veszély miatt, mert az már több mint 20 éve nincs, hanem a nemrég eurómilliókért felújított, korszerű laktanya okán. A sorkatonaságról szóló vitákban tavaly még az is felmerült, ha netán megszűnik, akkor menekülteket befogadó állomás lehetne a güssingi objektum. Ezt a helyiek kapásból elutasították.

És most más miatt örülhetnek: az elmúlt vasárnapi népszavazás megerősítette a sorkatonaság intézményét a szomszédban. A semleges Ausztria egyike annak a hat európai uniós tagállamnak a 27-ből, ahol hadkötelezettség van. Jelenleg a sereget fele-fele arányban alkotják sorkatonák, illetve a hivatásosok. Kizárólag hivatásos katonákat küldenek például a nemzetközi békefenntartó missziókba.

 

 


Osztrák járőröző sorkatonák  Burgenlandban (Fotó: Kozma Gábor)

Az osztrák haderő létszáma 45 ezer, a fegyveres szolgálat 6, a helyette választható polgári pedig 9 hónap. A pártok közül a szociáldemokrata SPÖ a profi, a néppárti ÖVP pedig a jelenlegi forma mellett kampányolt. Norbert Darabos (SPÖ) védelmi miniszter kijelentette a választás után: csalódott, de hivatalban marad.

A végleges adatok szerint a szavazók 60 százaléka voksolt a sor mellett, magas, több mint 50 százalékos részvétel mellett. A csalódottak táborát gyarapítja Faymann kancellár is, aki kisebb sereget akart, de ezúttal ez nem jött össze. A néppárt szerint azért is kell a sorkatonaság, mert ez a társadalmi szolidaritás egyik kifejezője.

- Ezzel egyet is értünk - mondta a güssingi Franz Stangl, aki szerint a mai fiatalokra amúgy is ráfér némi fegyelem. - A mi laktanyánk korszerű, az itt katonáskodó fiatalok testben és lélekben erősödnek a szolgálat alatt. De segítenek a szociális, a kórházi munkában, vagy éppen időjárási problémákkor. Úgyhogy nem is volt kétséges, kire adjuk a voksunkat hallottuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!