Hírek

2013.01.07. 07:52

Tizenegy baleset az elmúlt hét végén

Vas megye - Tizenegy balesetben ketten könnyen sérültek a megyében a múlt hét végén.

Vas Népe

Vas megye közúthálózatán január 4. és január 6. között összesen tizenegy közúti közlekedési baleset történt - tudtuk meg  a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői beszámolójából.

A személyi sérüléses balesetek közül az ütközés két esetben könnyű sérüléssel végződött. Ezen kívül további kilenc, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járóbaleset történt, mely közül négy vadbaleset volt.

A  kapitányság két esetről részletesen beszámolt: egy kemendollári férfi személygépkocsival közlekedett január 6-án délután Rábafüzes felől Körmend irányába, a 8-as számú főúton, amikor haladása során járművével megcsúszott és a szemközti sávban közlekedő, osztrák forgalmi rendszámú járműnek ütközött, amely az ott lévő szalagkorlátnak csapódott. A külföldi felségjelzésű gépjármű mögött haladó másik személyautó már nem tudott megállni, ezért az autó hátuljának ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az ügyben a rendőrség szabálysértési eljárást indított.

Egy jánosházai férfi szintén január 6-án, délelőtt személygépkocsival közlekedett a 84-es főúton Sümeg irányába, amikor forgalmi okok miatt megállt és nekiütközött a mögötte haladó jármű. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt. A felelősség elismerését követően helyszíni bírság kiszabására került sor.

A balesetek elkerülésének érdekében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az útviszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!