Hírek

2013.02.20. 13:14

Menza, fürdőkultúra, dohányzás - Egészség, megelőzéssel

Szombathely – Mintamenza programot indítanak, zajlik a fürdőkultúráról szóló projekt és ellenőrzik a dohányzást. Három fő témát érintettek szerdán a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi szakigazgatási Szervének sajtótájékoztatóján az illetékesek.

Vas Népe

 

Fotók: Kiss Teodóra

Újabb ellenőrzési kampányt indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. Az általuk koordinált akció célja a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény előírásainak betartatása. Az országosan összehangolt vizsgálatok két héten keresztül, február 18-ától kezdődően zajlanak. Takácsné Dankovics Brigitta közegészségügyi felügyelő elmondta, az elmúlt két napban 74 helyen hajtottak végre ellenőrzéseket, ebből egy esetben történt kihágás, ahol bírságot is kiszabtak. Dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos elmondta, az akcióban kiemelten figyelnek a köz- és egyéb intézmények bejárataitól számított ötméteres távolság betartására, és a pályaudvarokat, megállókat is kiemelten ellenőrzik.

Szabóné Vincze Klára népegészségügyi felügyelő a nemrég elindított A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas Megyében címmel programról számolt be, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg az iskolás korú gyerekeket a fürdőzés kultúrájával. A megyei kezdeményezés eddig sikerrel halad, a diákok élvezik és szeretik a programot.

A Népegészségügyi szakigazgatási Szerv Békés megyei példára útjára indítja a Mintamenza programját is, melynek célja az egészségesebb, korszerű táplálkozás kialakítása. Önkéntes iskolákat várnak a programba, akik változtatnának az étkeztetésükön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!