Hírek

2013.02.18. 17:09

Szűkös az idei költségvetés Vasban

Szombathely - Az állam felé történt vagyon- és feladatátadással a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel változtak a megyei önkormányzatok költségvetési tételei. A Vas Megyei Önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadta a 2013-as évre szóló költségvetését.

Peltzer Géza

A Kovács Ferenc megyei elnök által jegyzett előterjesztés bevezetőjében szerepel, hogy a vagyonátadási szerződések megköttettek, de sajnálatos módon nem született még döntés arról, hogy az állam visszaadná a Büki Gyógyfürdő Zrt.-ben lévő tulajdonrészt a megyének -  noha ezt kérelmezték. Jelenleg már csak egyetlen gazdasági társaságban van 15 százaléknyi tulajdonrésze a megyének, a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft.-ben ( ez a cég a regionális fejlesztési tanács jogutódja).

Jelentős tételt jelentenek a személyi juttatások, a közgyűlés tisztviselőinek javadalmazása és a tiszteletdíjak (Fotók: Kiss Teodóra)

A várható bevételek között szerepel az a 214,6 millió forint - a tavalyi  évivel azonos összeg -,  amit működési kiadásaikhoz kapnak az  államtól, és kormányzati döntés született arról, hogy minden megye kap 50-50 millió forintot (Pest megye kivételével),  a terület-fejlesztési   feladatokhoz szükséges előkészületekre.

A kiadások között jelentős tételt jelentenek a személyi juttatások, a közgyűlés tisztviselőinek javadalmazása, a tiszteletdíjak és a fizetések. Az önkormányzati  hivatal átlagos létszáma jelenleg 24,8 fő, ezen nem kívánnak változtatni. A végül megszavazott előterjesztés szerint idén 3-4 százalékos béremelést kaphatnak a dolgozók, akik már több mint öt éve nem kaptak fizetésemelést. Mindössze két nemzetiség kaphat idén 500-500 ezer forintos támogatást a megyétől: a roma és a horvát.

A fejlesztési források meglehetősen szűkösek: tervezik hogy vásárolnak egy mikrobuszt, de ennek fedezetét a gépjárműeladásokból akarják előteremteni, és az előterjesztés szerint négymillió forintot fordítanak dolgozói kölcsönre.

Az önkormányzatnak jelenleg is több pályázata fut: ezek búcsújárással, kertkultúrával,  területfejlesztéssel, informatikával, turizmussal,  információs fejlesztéssel   kapcsolatosak, és tervezik idén egy osztrák-magyar projekt benyújtását is, amelynek összköltsége félmillió euró, ötszázalékos önköltsége az önkormányzatot terheli majd. A szlovén-magyar területi együttműködési program keretében futó REG-NET-program (információ, fejlesztési hálózat kialakítása) jövőre fejeződik be, a Futur (turisztika) 2015-re. A pályázatok 2013-ra tervezett összes költsége idén 163 millió 561 ezer 489 forint, a szükséges  önerő 8 millió 127 ezer 432 forint.   A kötelezettséggel nem terhelt utófinanszírozás összege pedig több mint 63 millió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!