Hírek

2013.02.05. 12:39

Új vezető áll a szombathelyi egyetem élén

Szombathely - Rektori megbízással a bölcsészettudományi kar dékánja, Horváthné dr. Molnár Katalin elnök-dékánként irányítja a központot. Növelni szeretné a felsőoktatás vonzerejét.

Bajdó Bettina

Mint ismeretes, prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes megbízatása 2012. december 31-én lejárt. Az irányítás racionalizálása érdekében a továbbiakban az Egyetemi Központot a három kar egyikének dékánja vezeti. A Nyugat-magyarországi Egyetem rektora a bölcsészettudományi kar vezetőjét, Horváthné dr. Molnár Katalint bízta meg az elnök-dékáni feladatok ellátásával. A feladatkörök nem változtak, az eddigi munkát azonban jóval kisebb apparátussal látják el. Mindeközben meg kell őrizniük, sőt, a lehetőségekhez mérten növelniük a szombathelyi felsőoktatás vonzerejét. Ez csak úgy lehetséges, ha a hagyományok ápolása mellett rugalmasan alkalmazkodnak a változásokhoz.

Horváthné dr. Molnár Katalin elnök-dékánként irányítja januártól a Savaria Egyetemi Központot (Fotó: Benkő Sándor)

Horváthné dr. Molnár Katalin tősgyökeres szombathelyi, itt született, s a középiskolát is itt végezte el. Ezt követően a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát magyar-angol szakos középiskolai tanárként, valamint általános és alkalmazott nyelvész szakos előadóként. Ez utóbbi végzettsége határozza meg jelenlegi tudományos tevékenységét. Foglalkozik nyelvelsajátítással, kommunikációtudománnyal, a nyelv nem nyelvi aspektusaival. Kutatási területei közé tartozik az idegennyelv elsajátítás problémaköre is.

- Az egyetem elvégzése után visszajöttem Szombathelyre, s a Nagy Lajos Gimnáziumban kezdtem el tanítani - folytatta az elnök-dékán. - Közben óraadó tanár voltam a főiskola magyar nyelvészeti tanszékén. Teljes állásban 1986-tól tanítok itt. A rendszerváltás után megalapítottuk az angol nyelv és irodalom tanszéket, izgalmas feladat volt gyakorlatilag a semmiből létrehozni ezt az egységet. Intenzív pályázati tevékenység eredményeképp sikerült támogatást szereznünk az idegennyelvi könyvtár megteremtéséhez. Sikerült további oktatókat is megnyernünk újabb idegen nyelvi tanszékek alapításához. 2005-től kari főigazgató, majd dékán lettem. Az ehhez kötődő munkát intézetigazgatói és tanszékvezetői feladataim mellett láttam el.

Az elnök-dékán valamennyi felvételi előtt álló fiatalnak figyelmébe ajánlja a Savaria Egyetemi Központ gazdag képzési kínálatát.

- Természetes, hogy ebben a korban a fiatalok vágynak az önállóságra - hangsúlyozta Horváthné dr. Molnár Katalin. - A Savaria Egyetemi Központban ugyanakkor színvonalas képzések széles választéka várja a hallgatókat. A hároméves alapszak elvégzése után ugyanúgy nyitva áll a világ mindenki előtt. Szeptembertől megváltozik a tanárképzés rendszere, négy plusz egy éves képzési idejű általános iskolai, illetve öt plusz egy éves gimnáziumi osztatlan, kétszakos tanárképzések indulnak a Savaria Egyetemi Központban is. A rendszer új eleme az egyéves gyakorlat, a munkaerő-piaci igényekhez igazodva. Azt ajánlom a felvételi előtt állóknak, hogy folyamatosan figyeljék a felvi.hu weblapot. Természetesen, ha bármi kérdésük van, fordulhatnak e-mailben, vagy személyesen is az egyetemi központ tanulmányi hivatalához.

A szombathelyi tanárképzés országos hírnévvel rendelkezik. Az itt folyó munka az eddig elért eredményekre és rengeteg tapasztalatra épít. Vonzerejét növeli az is, hogy egyetlen itt oktatott szak sem tekinthető tömegszaknak, így a hallgatók és oktatók között a kapcsolat sokkal személyesebb, ami elmélyült együttműködést, ezáltal kiemelkedően magas színvonalú képzést tesz lehetővé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!