Hírek

2013.02.06. 11:52

Vagyonnyilatkozatok: felfújható gumicsónak és fegyver is szerepelt a bevallásban

Szombathely - Az előírt határidőre minden képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát. Volt, aki lakást, s akadt, aki autót vásárolt tavaly.

Bajdó Bettina

Dr. Puskás Tivadar  továbbra is két helyi, két kemestaródfai és több pinkamindszenti ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel (Fotó: Benkő Sándor)

Már fent vannak a város honlapján a képviselők vagyonnyilatkozatai, ebből csemegéztünk. Dr. Puskás Tivadar továbbra is két helyi, két kemestaródfai és több pinkamindszenti ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel. A polgármester takarékbetétben 9,5 millió forintot tart. Autója továbbra sincs. Polgármesterként havi bruttó 579 ezer forintot keres, főiskolai docensként havi bruttó 120 ezer forint a fizetése. Molnár Miklós alpolgármesternek pótlapokra is szüksége volt, hogy fel tudja sorolni ingatlanjait. Az alpolgármester   nagy értékű ingóságai között herendi porcelánkészletet és antik bútorokat is feltüntetett.

Molnár Miklósnak  takarékban elhelyezett megtakarítása nőtt a 2011-es évhez képest, akkor 29 millió forintja volt, most 31,8 milliót takarított meg. Pénzkövetelése összesen 12,7 millió forint. Alpolgármesterként havonta bruttó 502 ezer 450, míg a SZOVA Zrt. felügyelő bizottságának a tagjaként 126 ezer forintot keres. Marton Zsolt alpolgármester adatai között nincs sok változás: továbbra is egy 762 négyzetméteres szigligeti ingatlan és egy rajta lévő hétvégi ház felének a tulajdonosa. Autója nincs, tartozása egymillió forinttal nőtt, 2012-ben 12 millió forint volt. Alpolgármesterként 2012-ben is bruttó 596 ezer forintot keresett havonta, a SZOVA Zrt.  felügyelőbizottságának tagjaként pedig havi bruttó 140 ezer forintot. Lazáry Viktornak nincs ingatlanja, viszont a tavalyi évben szert tette egy Volvora. Az alpolgármester az autóért 2,5 millió forintot fizetett. A tartozások rubrikába pénzintézettel szemben fennálló tartozás vonalára 2,6 milliós, a magánszemélyekkel szembeni tartozásra 1, 5 milliós tételt jegyzett fel. Alpolgármesterként havi bruttó 620 ezer forint után adózik, a Vasivíz Zrt. feb-elnökeként 131 ezret visz haza.

Dr. Czeglédy Csaba (MSZP-SZTKE) frakcióvezetőnek tavaly még öt szombathelyi ingatlanban volt tulajdonrésze, ehhez vásárolt 2012-ben egy 72 négyzetméteres helyi lakást. A frakcióvezető egy  Audi S8-ast használja, ez azonban nem  a sajátja. A nyilatkozatban feltüntette még politikai plakát-, zene- és filmgyűjteményét is. Tartozása egy év alatt kétmillióval nőtt, most 14,3 millió forint. Gyebrovszki János (MSZP-SZTKE) tavaly is egy  felfújható csónak és három vadászfegyver tulajdonosa maradt. Ötmillió forintos  bankbetét van a nevén, bankhitele  6,5 millió forint, s van egy  kétmilliós adóssága  magánszemély felé. Horváth Zoltán (LMP) tavaly  vásárolt egy családi házat Szombathelyen, ennek fele az övé. Emellett van egy 5,8 milliós bankhitele is. Balassa Péternek (Jobbik) három szombathelyi ingatlanban van tulajdonjoga, tavaly vett egy BMW-t.  Pénzkövetelése 3,5 millió forint, tartozása pedig 56 ezer 400 svájci frank.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!