Hírek

2013.03.27. 19:28

Az új szív esély az életre

Szombathely - Komláti István gyógyíthatatlan szívizom betegség miatt januárban kapott új szívet. Azelőtt már szinte levegőt sem tudott venni, azóta boldog, röpköd. Az ő döntésén és segítőin is múlt, hogy új esélyt kapott az életre.

Varga Krisztina

Istvánnal maszkban, kesztyűben beszélgetünk. Az önkormányzati lakás szobájában sehol egy szőnyeg, a polcok üresek. Mindent el kellett távolítani, ami porfogóként utat engedhet a fertőzésnek. Házigazdánk így is naponta kétszer takarít. De most már nem okoz nehézséget a porszívózás, amit tavaly még többször meg kellett szakítania.

Komláti István háziorvosával, dr. Rúzsa Erzsébettel. Egy darabig még kötelező a védőmaszk viselése. Fotó: Benkő Sándor

- Hosszú időbe teltek az előkészítő vizsgálatok, főleg az előjegyzési listák miatt - magyarázza. - Decemberben rosszabbodott az állapotom, bekerültem a kardiológiára. Amikor kiengedtek, hat hét múlva kaptam időpontot felülvizsgálatra.

Dr. Rúzsa Erzsébet, István háziorvosa ekkor már sokadszorra ragadta magához a kezdeményezést. Mindvégig ő menedzselte betegét a műtéthez vezető úton. Úgy ítélte meg, a férfinak az életébe kerülhet a hat hét várakozás. Megkereste dr. Piróth Zsoltot, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főorvosát. István január másodikán már a klinikán volt, minden vizsgálatot elvégeztek rajta. 15-én felvették a várólistára.

- Még aznap behívtak és azt mondták: van egy szív, mit szólok hozzá. Azonnal igent mondtam, csak azután vert ki víz. Fél óra kellett, hogy megnyugodjak. Utána már mosolyogtam, és a hat órás műtét után is mosolyogva ébredtem. Az volt az első, hogy vettem egy hatalmas levegőt. Azóta jól vagyok. 16-án jöttem ki a műtőből, február 22-én már itthon voltam.

István a műtét óta nagyon vigyáz magára. Fia és szülei vásárolnak neki, mert közösségbe még fél évig nem mehet. Kontrollra mentő hordja a fővárosba. Többek közt izombiopsziát vesznek tőle, hogy megnézzék, jól működik-e a motor. Legutóbb száz százalékot produkált. A gyógyszerek mennyisége folyamatosan csökkenni fog. Napjait most a szobában vagy az udvaron tölti, szobabiciklizik, tévét néz. Egy év múlva vissza szeretne menni dolgozni.

- István a pályám csúcsa - mondja Rúzsa Erzsébet. - Pár hónapja még levegőért küzdött, egy hajszálon múlt az élete. Nemsokára újra teljes életet tud élni. Neki sem volt könnyű elfogadni, hogy a testébe idegen szervet ültetnek be. Szeretném, ha mások is elhinnék, hogy meg lehet gyógyulni. Talán, ha Bódi László, Cipő elfogadta volna ezt a megoldást, egy év múlva újra színpadon állhatna.

A szívátültetés a betegnek nem kerül pénzébe. Gyógyszereit is téríti a tb, igaz, még a dobozdíj sem kevés. A doktornő a rokkantosítási eljárásban, a közgyógyellátási igazolvány igénylésében is segített. Bármily segítőkész a hivatal, lassú az ügyintézés. A rokkantsági ellátás kevés, István a tavalyi évet táppénzen töltötte. Orvosa a Déli Városrész Egészségügyéért Alapítvány égisze alatt gyűjtéssel kívánja segíteni Istvánt az újrakezdésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!