Rettentő furfangos: Mesterdetektív-premier a Weöres Sándor Színházban

Hogyan hagyhatta a gyilkos a hullát a teniszpálya közepén, és hogyan szökhetett el nyom nélkül a vörös salakról? Ez a Holttest a teniszpályán című új Andrew Wyke-regény kulcskérdése. Wyke teremtménye, bizonyos Merridew megoldja a rejtélyt, Wyke az utolsó simítások után boldogan teszi ki a pontot a regény végére. Így kezdődik az a nagyon jól megírt, olajozott masinériát működtető színdarab, amellyel biztosra lehet menni; föltéve, ha van hozzá (egy-)két játékos kedvű, vérbeli színész.

Fotók: Benkő Sándor

A színházban szórakozni vágyó közönség kap egy felhőtlen estét, amely ráadásul ügyesen összehozza a borzongást a nevetéssel, a kikapcsolódást az élet és a játék mibenlétéről való sziporkázó elmélkedéssel. Még az is lehet, hogy paródia az egész: hódolat és fricska az angol kriminek - és persze hódolat és fricska a folytonos átváltozásokban létező, maszkok mögül kikacsintó színháznak, ahol mindent lehet, csak igaziból meghalni nem. (Itt húzódik a valóság és a színház határa, ezt a szabályt nem lehet megszegni.)

Jolly Jack, a távirányítóval működő vidám tengerész pedig maga az ideális közönség: gombnyomásra fölnevet. A színpadon a krimiszerző Andrew Wyke wiltshire-i kúriájának nappalija: igazi minden, az asztaltól és a foteloktól a lépcsőn át a laptopig. Itt lép működésbe az a színházi paradoxon, hogy a színpadi realitásban a mindennapok realitása (pl. az otthonosan berendezett nappali) automatikusan mesterségesnek, nem igazinak tűnik. Annál igazibb viszont az a nem lanyhuló, határtalanul szenvedélyes, vidám, gyermeki, fantáziadús és megátalkodott vehemencia, amellyel Andrew Wyke szerepében Jordán Tamás az első pillanattól beleveti magát a játékba.

Annyira, hogy akár személyes vallomásra is válthatná azt a monológot, amelyben Andrew megválaszolja ifjú vetélytársa kérdését, hogy mégis... milyen a nagy játékos. Andrew szerint: "Teljes ember. A szellem és a fantázia embere. Határtalan szenvedély és szikrázó ötletek. Vidám és megátalkodott. Együtt van benne a gyermeki nyíltság és a róka ravaszsága így védi ki a világ csapásait. (...)" De az előadás láthatólag nem bíbelődik azzal, hogy például ennek a vallomásnak a mélyebb rétegeibe hatoljon, ahogy az öregedő, gazdag férj kontra fiatal, szegény szerető szituációban rejlő lélektani árnyalatok kibontására se törekszik.

Az ősi, egyiptomi kiszorítós játék legújabb színpadi változatában Kálmánchelyi Zoltán játssza az ártatlan képű Milo Tindle-t, aki egyszer csak ráérez játék ízére (elvégre titokban Superman-alsónadrágot visel), vagy inkább a játékban rejlő valódi kegyetlenségre (így születik néhány szép pillanat), és emeli tovább a tétet.

A kérdés csak az: Hogyan hagyhatta a gyilkos a hullát a teniszpálya közepén, és hogyan szökhetett el nyom nélkül a vörös salakról? Hát úgy, hogy a gyilkos Grayson doktor egykor az orosz balett vezetőtáncosa volt Grejszinszkij néven, és bár az évek fölötte se múltak el nyomtalanul, régi ügyessége nem kopott meg: "Úgy vitte a testet a teniszpálya közepére, hogy közben lábujjhegyen haladt a fogadóudvarokat elválasztó fehér műanyagcsíkon. Onnan a testet egy méterrel beljebb a salakra dobta, ahol ráakadtak.

Végül egy művészi piruettel megpördült, visszament azon az úton, ahogy bejött, és így nem maradt lábnyoma a salakon. Kedves felügyelő, ez volna hát a rejtély megoldása Merridew szerint." Lám, egy igazi mesterdetektív.

(A. Shaffer: Mesterdetektív. Fordította: Hamvai Kornél. Díszlet: Horgas Péter. Jelmez: Flesh Andrea. A rendező munkatársa: M. Kapornaki Rita. Rendező: Horgas Ádám. Játsszák: Jordán Tamás, Kálmánchelyi Zoltán, Kerekes Péter, Torontál Máté, Bernáth Zoltán. A színen feltűnő logikai játékokat Linka Sándor készítette.)