Hírek

2013.04.28. 11:49

Átadták a részben felújított jáki templomot

Befejeződött a nemzetközileg is jegyzett jáki templom felújításának I. üteme. Mintegy 150 milliót költöttek rá, de a védett műemlék teljeskörű rekonstrukciója ennél jóval többe, 1 milliárdba kerül. A mai, templomi áldáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

MTI

Még a  millenium évében, 2000-ben tett ígéretet arra dr. Hende Csaba akkori államtitkár, hogy előteremtik a szükséges pénzt, nem hagyják leromlani a kontinens egyik ismert  műemlékét, a jáki templomot. Az állványzat el is  készült. Aztán új kormány, kormányok jöttek, de nem történt semmi. Illetve annyi igen, hogy az állványzat elkorhadt,  elkezdett szétesni.

Az avatón részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is (Fotó: Benkő Sándor)

E méltatlan helyzet a második Orbán-kormány hivatalba lépésével megváltozott.  Ennek betudhatóan ünnepelhettek vasárnap Jákon, ahol dr. Veres András adott szentmisét, majd megáldotta a templomot. Az I. ütem 150 milliója  révén megújult a  hajó és a 2 torony.  A több száz fős  ünneplő tömeg a templom előtti téren várta a szónokokat, s amikor megjelentek,  tapsban  tört ki. Elsőként  Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt.   
- E templom kertjében 900  egykori jáki lakos maradványaira leltek a feltárás során.  Amikor  megvizsgálták a nem ritkán 600 éves leleteket, majd összevetették a mai jáki lakosok antropológiai jellemzőivel, döbbenetes eredményre jutottak: a legtöbb  vonás egyezett!   Tehát  a nép ugyanaz.  És a templom,  a hit is ugyanaz.


V. Németh  Zsolt államtitkár  egy régi monda nyomán vont párhuzamot.  A boszorkányok valaha éjjel a gabonatáblán  lepedőt húztak,  hogy elvigyék a hasznot.  Most is vannak, akik ezt tennék, de a haszon  azokat illeti,  akik megdolgoztak érte - mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében méltatta a helyiek múltját,  helytállását,  majd kijelentette:  Nyugat-Európában  ma sem a munkának, sem a hitnek, az imádságnak nincs becsülete. Internacionalizmus alakult ki, az egykor feltörekvő Európa ma  földhöz ragadt. Sikeres csak akkor lesz, ha újra megtanul dolgozni és újra lesz hite - mondta nagy taps közepette.

- A  kormány tudatában van annak, hogy milyen nehézségek sújtják ma az embereket.  Mindent megteszük azért, hogy jobb legyen,  de ehhez nem elég a kétharmad. Ehhez kell az ország nemzeti érzelmű polgárainak  folytonos és bátorító támogatása. Mint volt az elmúlt időszakban a polgári körök révén, akiknek ma is köszönet ezért. Mert hitet adtak,  ez pedig erőt adott a, meglehet, küldetésünkhöz  - zárta beszédét Orbán Viktor.


Orbán Viktor beszédének volt néhány közvetlen momentuma. Az egyik, amikor  elrakta a papírt és azt mondta: -  Itt  most vége a hivatalos kormányzati szövegnek, most én is szót kaphatok.
Másodjára akkor tapsolták meg, amikor bejelentette:  a kormány a jövőben is támogatni fogja a jáki  templom felújítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!