Hírek

2013.04.02. 14:05

Kertek alatt hömpölyög a Kőris

Ölbőn kedd reggelre már némileg apadt a Kőris-patak vízszintje, de így is a kertek alatt hömpölygött a víz.

Bajdó Bettina

Vasárnap délután a településről telefonált egy lakó, mert veszélyeztetve érezte magát az ártól.  Kedden reggel utánajártunk a telefonhívásnak, s először a polgármestert Smideleus Lászlót kerestük meg. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a településen nincs ár- illetve belvízveszély, úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem súlyos a helyzet. Amit lehetett, azt megtették, homokzsákokat töltöttek, egyeztettek a katasztrófavédőkkel, s fel vannak készülve minden eshetőségre. Más volt erről a véleménye Kalányos Zoltánnak, akinek a kertje végében folyt vasárnap a Kőris-patak.

 



- Szerencsére hétfő reggelre lejjebb ment a víz, így egyre messzebb van a házamtól - mondta a tengernyi vizet mutatva a helyi férfi.

 



- Kedden nagyon magasan hömpölygött a kert végében. A szomszédokkal már attól féltünk, hogy elönt minket az ár. Most sem ülhetünk nyugodtan, hiszen, ha még továbbra is így szakad az eső, akkor megint emelkedik a vízszint, s talán bejön az udvarba is. Nem is tudom megmondani, hogy mikor volt utoljára ekkora árvíz. A falun kívüli földek nagy részét is elöntötte a patak, pedig az árkok is ki vannak tisztítva.

Kalányos Zoltán sorolja közben, hogy mely utakat kellett lezárni az árvíz miatt, nemcsak Ölbőn, hanem a környező településeken is. Hozzáteszi, hogy a településen komoly gondot is okozott a víz. Egy idős nő házát alá kellett nemrég dúcolni. Ám az ő házát nem az ár- vagy a belvíz, hanem a sok eső tette tönkre. F


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!