Ösztöndíjjal Észtországban: Gergye Eszter a külföldi diákéletről, a honvágyról

Eszter visszakérdez: - Miért ne? Jószerivel egyikünk sem tudja, minek miért vág neki, az Erasmus-ösztöndíjjal lehetőség adódott látni, tapasztalni valami mást, valami újat. Hogy mi az emberben ez a vágy: menni. Nehéz megfogalmazni... mintha megszólalna lelkedben egy harang. (...) Hív, hív és neked el kell indulni. Ez valahonnan a gyerekkoromból jön, és ha az ember igazán őszinte magához, ezek a hívások megmaradnak, ha megmeri élni őket. Eszter Schffer Erzsébet: Káprázat című könyvét idézi.

2012 augusztusában érkezett Tartuba, amelynek egyeteméről Balázs Géza professzornál olvasott, akivel még gimnazista korában találkozott először Széphalomban egy magyar nyelvjárásokkal kapcsolatos versenyen. Tartui utazása tulajdonképpen már akkor elkezdődött.

- Tartu olyan, amilyen szeretnéd, hogy legyen. A jó gondolatok városa. Az oly sokat szenvedett, fél magyarországnyi, csöpp országban vendégnek lenni, az 1632-ben alapított egyetem diákja lenni, a Raatuse kollégium lakója lenni, a Zavood (hírhedt híres kiskocsma) diákok karcolta színes, kopott asztalai körül barátnak lenni, a nemzetközi főzős estén magyarnak lenni. Ez mind, mind része egy tartui  magyar Erasmus-életnek, létnek - meséli Eszter. - Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy külföldön, a világ szinte minden szegletéből jött diákok között hogyan alakul, miként értelmeződik a személyed. Míg odahaza Gergye Eszter vagyok, addig itt a magyar lány. Azaz nem csak te magad vagy, amikor bemutatkozol, hanem az egész országodat hozod ide és képviseled. Előbb kérdezgetjük egymást szokásokról, nyelvről, mint hogy például kinek hány testvére van, vagy ki mennyi idős.

Gergye Eszter észtországi tanulmányait szülővárosa, Vasvár  önkormányzata is támogatta

Eszter a karácsonyt is kint töltötte, életében először távol a családjától. A kollégiumban csupa olyanok maradtak, akik csak látásból ismerték egymást.

- Az észt szóbeli vizsgám után kicsit leültem az egyetemen rendezni a gondolataim, amikor az egyik mexikói fiú odajött hozzám és karácsonyi depresszió-űzőként hozta az ötletet, hogy csináljunk egy baráti vacsorát. Elkezdtük ketten szervezni. Négy főről indultunk. Aztán nyolcan lettünk. Na, ehhez már Facebook eventet hoztunk létre. 25-én a Facebook eventen 18 tag volt, a vacsorán vagy harminc akárhányan. Az egy csoda volt. Már előző este elkezdtem sütni. Mindenki jött aznap, hogy mit hova, merre, meddig, ezt hozza, azt csinálja. És ott nem volt lehetetlen. Akárhányan jöttek még, mindig volt hely, akkor is, ha már nem volt több székünk, ha már nem volt több tányérunk. És még maradt is. Mindenki tett valamit az asztalra, ami karácsonykor a saját családjával szokás. Hihetetlenül feltöltődtünk, örök karácsonyi ajándékot adtunk egymásnak, és kaptunk egymástól.

A legjobb, legértékesebb beszélgetések mindig a nagy közös főzések, evések alkalmaikor bontakoznak ki. Eszter a lángossal csinált jó hírverést a magyar konyhának. Németek, olaszok, grúzok, észtek, spanyolok, franciák, palesztinok, kínaiak, japánok, lettek, litvánok   egyszóval az egész társaság odavan a lángosért. Szűkebb baráti kör rendszeresen főz egymásnak. Mindig más főz, és együtt esznek.

- Édesanyám mondja, hogy csak szívvel lehet főzni. Sok receptet olvasok, de konkrét receptet soha nem követek. A többiek meg mindig kérdezik, hogy miből mennyit teszek az egyes ételekbe. Én meg mondom, hogy az attól függ, hogy hányan vagyunk, meg hogy ugye mink és mennyink van, jó kollégista módjára, abból főzök, ami van. És nem értik, csak szeretik. Szívvel főzök. Hazámtól, nagyszüleimtől, családomtól kapott tudásom, szeretetem teszem az asztalra a barátaim elé egy-egy tál tipikus magyar étel elkészítésekor. A nagymamám túrós tésztáját, hagyma savanyúsággal azonban semmi nem éri utol és semmi nem pótolhatja. Nagy élmény volt számomra, mikor születésnapomra összefogtak a többiek, hogy meglepjenek valamivel. Elmondásuk szerint valamivel, ami olyan eszteres, ami passzol nagyon. Egy angol-észt nyelvű észt szakácskönyvet kaptam. Hihetetlenül meghatódtam, mert olyanok is részt vettek a meglepetésben, akikkel nem nagyon ismerjük  egymást, csak a nemzetközi ételek esten kóstolták a magyar főztömet. A   barátaim megszerették  a népzenénket is. Az együttlétek során a személyeken keresztül ismerjük meg és zárjuk a szívünkbe az országokat.

Eszter megtapasztalta, milyen a hiánya a  szeretett hazának. Felejthetetlen érzés elrepülni és visszatérni, felülről látni a kedves városokat. Azt mondja, most már majd hazajön   otthonról. Mert ennyi idő alatt otthonává vált  az a másik ország, az a város is, az emberek, a társai  által, akikkel együtt van.