Hírek

2013.06.12. 07:00

Rendőrségi hírek: baleset, őrizetbe vétel, magánlaksértés

Rendőrségi hírek Vas megyéből az elmúlt 24 órában.

Vas Népe

Szabálysértési őrizetben

A járőrök kedd délután a Sárvári Rendőrkapitányságra előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették azt a fiatalkorút, akit az intézkedést megelőzően az egyik helyi áruházban a bolt biztonsági szolgálatának munkatársa lopás közben tetten ért. A rendőrök megállapították, hogy a 17 éves D. Roland élelmiszert kísérelt meg eltulajdonítani, hétezer forintot meghaladó értékben. Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

Engedély nélkül tartózkodtak a házban

Négy személyt állítottak elő a rendőrök a Kőszegi Rendőrkapitányságra kedden délelőtt, mert az egyik kőszegi lakásba a tulajdonos engedélye nélkül bementek és ott tartózkodtak. A  49 éves H. M. Istvánt, a 46 éves S. Irént, a 21 éves H. Lillát és a 19 éves H. Alexandrát a rendőrségen gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Közlekedési baleset

Egy férfi személygépkocsival közlekedett kedd délután Bérbaltavár felől Mikosszéplak irányába, a 7384 számú úton, amikor haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve felett és a szemközti sávban szabályosan közlekedő tehergépkocsinak ütközött. A baleset során egy személy megsérült. Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!