Hírek

2013.07.04. 13:24

A baloldal a multik és a bank mellett áll

Szombathely – Közleményt adott ki a Fidesz – MPSZ Szombathelyi Szervezete reagálva dr. Czeglédy Csaba, MSZP-SZTKE frakcióvezető hétfői trafikügyről szóló sajtótájékoztatójára.

Bajdó Bettina

„Felháborító, hogy elítélt bűnözők osztják az észt a maffiabaloldalon és hajtóvadászatot folytatnak tisztességes magyar vállalkozók ellen” - áll a közleményben, mely így folytatódik: „ A szocialisták szombathelyi frakcióvezetőjét, Czeglédy Csabát korábban adócsalás miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték. Ezek után még a maffiabaloldal papol olyan tisztességes vállalkozóknak, akik nyílt és törvényes eljárás keretében nyertek árusítási jogot?” A közleményben kitérnek még a 2010 előtti évek korrupciógyanús ügyleteire is, mert szerintük lejárató hajtóvadászatot folytatnak a baloldal több mint ötezer magyar kisvállalkozó ellen.

Hangsúlyozzák, hogy szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal a dohány-kiskereskedelem mostantól a multik helyett, a családi vállalkozások kezébe kerül. Tízszer annyi családi vállalkozás jut megélhetéshez, mint korábban. Az új dohány-kiskereskedelmi rendszer nyilvánvalóan nem tetszik a baloldalnak, ahogy a rezsicsökkentés se, a bankadó se. A baloldal soha nem a magyar emberek oldalán áll, hanem a multik és a bankok oldalán áll.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!