Hírek

2013.08.08. 22:00

Babák, gömbök, díszek, baglyok a börtönben

A szombathelyi börtönépület szürke falai között felüdülés mindenki számára a színes origamikból álló kiállítás.

Vas Népe

A szombathelyi börtön nevelési koncepciójának része, hogy a fogvatartottak életét kreatívabbá, színesebbé tegyék. Ezen apropóból rendeztek Japán napot, amely mind a fogvatartottaknak, mind a személyi állománynak kikapcsolódást jelentett. A programok között szerepelt origami-kiállítás, origami-foglalkozás az elítélteknek és az Albatrosz Táncegyüttes japán hagyományőrző bemutatója is.

A zalaegerszegi Albatrosz Táncegyüttes mutatta be táncát a megnyitón (Fotó: Horváth Csaba)

 

A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet színháztermében origami-kusudama kiállítás nyílt csütörtökön. A Sélleine Jónás Erika alkotásaiból álló kiállítás megnyitóján Szalay Miklós bv. főhadnagy, az intézet programszervező kultúrnevelője beszélt a kiállításról, a  napi programról.

Tóth Tamás bv. ezredes, intézetparancsnok beszédében kiemelte: büszke arra, hogy a börtön falai között nem csak a fogvatartottaknak  tudnak  kulturális programokkal szolgálni. Elmondta, hogy egy-egy ilyen alkalom a személyi állománynak is feltöltődést jelent, hogy aztán újult erővel tudjanak foglalkozni az elítéltekkel.

Vörös Attila, Unger Petra és Sági Csaba a kiállításon (Fotó: Horváth Csaba)



A parancsnok egyébként maga is vonzódik a japán kultúrához: aikidózik, szívesen olvas haikukat, foglalkoztatja a Távol-Kelet misztikuma. A délután folyamán a fogvatartottak is beleláthattak e kultúra világába, az origamiművészet alapjait három 15 fős csoportban sajátíthatták el. Sélleiné Jónás Erika elmondta, a kusudama lényege, hogy az alkotások főleg gömb formák, sok részből állnak össze, többnyire ragasztás nélkül.



Az elítéltek kis dobozokat, kockákat készíthettek e technikával. A megnyitó végén a zalaegerszegi Albatrosz Táncegyüttes mutatta be a kiállításhoz összeállított modern táncot. A csoport művészeti vezetője, Háriné Molnár Ágnes kiemelten figyelt arra, hogy sok japán elem legyen táncukban. Ruhájuk is keleti hagyományt megidéző volt, kellékként  origami-esernyőket hoztak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!