Hírek

2013.08.26. 17:11

Botrány a Savarián - "Nem rendőri intézkedés volt, hanem roham"

Elismerik hibájukat a zenélő-táncoló művészek, de rendőri túlkapásról beszélnek.

Ambrózai Zsuzsanna

A karnevál ideje alatt szombatról vasárnapra virradóan rendőrök jelentek meg (körülbelül 20-25 fő) a Borok utcájában, és hét főt, profi zenészeket, táncosokat "állították elő".  Skultéty Rita és T.S. monogramját vállalva mesél a történtekről, mindketten jelen voltak, utóbbit a rendőrök bilincsbe verve vitték be.

T. S. és Skultéty Rita azt mondják, mindenük a zene, a tánc. Elismerik, hogy hibát követtek el (Fotó: Kiss Teodóra)

– Nem titkolom, és felvállalom azt, amiben hibáztunk, hibáztam. Nem volt engedélyünk és többszöri felszólításra sem hagytuk abba a zenélést – mondja Rita, majd folytatja:

- Pontosan azt tettük, amit évek óta a karnevál idején, zenéltünk. Majdnem tíz éve muzsikálunk így a Borok utcájában. Profi zenészek és táncosok vagyunk, a lételemünk a zene, a mozgás. Nem bántunk senkit, a karneválozók és a magunk örömére ragadunk hangszert. Kilencen voltunk ott akkor este, öt zenész, négy táncos, neves előadók is, akik egyébként is felléptek a karneválon. Éjjel fél kettő tájékán jöttek a szervezők, közölték, fejezzük be, nem tettük. Rengetegen voltak körülöttünk, érdeklődők, rajongók. A szervezők hívták ki a rendőröket, az ő felszólításuknak sem tettünk eleget, nem gondoltuk, hogy bárkinek is ártunk ezzel. Tévedtünk. Fél négy környékén jöttek a rendőrök, 20-25-en lehettek. Ez nem rendőri intézkedés volt, hanem roham. Minden pillanatok alatt történt – így Rita, majd T.S. folytatja: - Kitépték a hangszereket a kezünkből, a földre tepertek bennünket, megbilincseltek és már a rendőrautóban ültünk. Odabent töltöttünk néhány órát, majd aláírattak velünk egy igazolást, hogy előállítottak bennünket, még csak ki sem hallgattak bennünket. Tudjuk, hogy hibáztunk, de jogtalan volt, hogy így bántak velünk.

 

 

Kerestük a rendőrség illetékeseit, akik a kiadott közleményekre hivatkoztak, de nyilatkozni nem kívántak. Ezekben leírják, mi történt, miszerint: többszöri rendőri felszólítás ellenére sem engedelmeskedtek, ezért előállították őket – írja a közlemény, majd egy másikban cáfolják a sajtóban megjelent híreket, miszerint bántalmazták a fiatalokat. "Az ügyben lefolytatott vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogy az intézkedést végrehajtó rendőrök a szükséges mértékig, az arányosság elvének betartásával hajtották végre a kényszerítő eszközök alkalmazását." – így a másik.

Dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd, aki szemtanúja is volt az esetnek elmondta, az eljárás rendje volt minősíthetetlen.

– Jogtalanságra nem lehet jogtalansággal válaszolni, és ez az volt. Az intézkedésnek megvan a rendje, a Rendőrségről szóló törvény alapján a rendőröknek igazolniuk kellett volna magukat, közölni az intézkedés tárgyát és célját, ezt követően kellett volna felszólítani a szabálysértés abbahagyására, majd a megtagadását követően szükség esetén kényszert alkalmazni, a 4. lépés sikerült is.

Mérei Tamás a karnevált működtető alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondja, a rendelet kimondja, éjfélig szólhat a zene, ennek kellett eleget tenni.

– A szervezőnk felszólította őket, ezek után egy lakossági bejelentés is érkezett, ekkor intézkedtek a rendőrök. Hajnali fél négy volt, jelzi a toleranciát az eset iránt – így az elnök, aki elmondta azt is, korábban is beszélt már a zenészekkel hasonló eset kapcsán, felajánlotta nekik, hogy jövőre felléphetnek a rendezvényen is. – Sajnálom, hogy egy ilyen eset miatt híresül el a Karnevál, és nem a tényleges tartalma miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!