Hírek

2013.08.21. 15:46

Nemzeti zajongások: több helyütt okoznak álmatlanságot a vásárlók

Szombathely - A nemzeti dohányboltokat számos kritika érte már, de van, ahol szinte már lehetetlen élni, akkora zaj, üvöltözés veszi körül ezeket az üzleteket éjjelenként.

Peltzer Géza

Szombathelyen a Kiskar utcával szemben a benzinkút mellett is megnyitott egy nemzeti dohánybolt. Az üzlet 24 órán keresztül tart nyitva, vagyis akkor is, amikor már a környék összes szórakozóhelye bezárt. Mivel a benzinkút is folyamatos nyitva tartással működik, ez a mulatni akaró fiatalok számára valóságos földi paradicsom éjjelenként: van ital, van cigaretta, így a dohánybolt mellett múlatják az időt a környéken lakók szomorúságára.

– Nem az üzemeltető, a tulajdonos ellen vagyunk mi, – hangsúlyozza Hegedüs László, aki a Kiskar utca 3. szám alatt lakik, az első emeleten. – Csak annyit szeretnénk elérni, hogy korlátozzák a dohánybolt nyitva tartását. Ha este nyolckor, legkésőbb tízkor bezárna az üzlet, talán lenne valami nyugalmunk.

Felesége szókimondóbb:

– Iszonyú, hogy mi van itt a hét négy napján éjszakánként. Amikor a környék összes szórakozóhelye bezár, ide gyűnek össze a fiatalok, isznak, dohányoznak, rettenetes zajt csapnak. Főleg a lányok hangja zavaró, ha a lakók leszólnak az ablakból, elmondják őket mindenféle vén k...nak, gyakorlatilag semmit sem tudunk tenni.

Hegedüs Lászlóék élete pokollá vált, mióta a lakással szemben megnyílt egy nemzeti dohánybolt. Fotó: Orh Tibor

A lakók aláírást gyűjtenek, kérelmet írtak a jegyzőhöz, de választ egyelőre még nem kaptak. A NAV-hoz is eljuttatták panaszaikat, a rendőrséget és a városrész képviselőjét nem is keresték – mondván tőlük nem várnak a megoldást. Vannak köztük, aki már az önbíráskodást választanák, de a józanabbak leintették őket: demokratikus országban nem az a megoldás.

A nemzeti dohányboltok Szombathelyen egycsapásra mind megnyitottak július elsején, azt sugallva, hogy az engedélyeztetés rendben megtörtént. Az önkormányzatnál érdeklődtünk, a következő választ kaptuk:

– „A nemzeti dohányboltokat üzemeltető egyéni vállalkozókat, betéti társaságokat folyamatosan szólítjuk kérelem benyújtására a terület funkciójának megállapítását követően. Augusztus 14-éig egy betéti társasággal kötött önkormányzatunk hatósági szerződést közterületet érintő, homlokzaton elhelyezett reklám/fényreklám tárgyában, és egy gazdasági társaság esetében folyamatban van az eljárás.

Ez azt jelenti, hogy a boltok túlnyomó többsége közterület-használati engedély nélkül nyitott meg.

Több olyan szombathelyi lakossal is beszéltünk, akik olyan helyen laknak, ahol az épületben nemzeti dohánybolt nyílt júliusban. Azt mondták, semmiféle értesítést nem kaptak arról, hogy ezek a boltok reklámtáblát, cégért helyeznének ki.

 

Július elsején nyitottak meg a nemzeti dohányboltok az országban, azonnal számos panasz merült fel működésükkel kapcsolatban. Azóta kiderült, hogy ezek az üzletek – főleg, amelyek 24 órán keresztül tartanak nyitva – egyfajta kocsmázóhellyé váltak, pokollá téve a környéken lakókat. Egyre többen tiltakoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!