Hírek

2013.09.26. 19:15

Megszüntették a Szombathelyi Városi Bíróság elnöke elleni eljárást

Nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése abban az eljárásban, amelyet Szabó Sándor, a Szombathelyi Városi Bíróság elnöke ellen indítottak egy éve - közölte Futó Barnabás ügyvéd csütörtökön az MTI-vel.

MTI

Az ügyvéd elmondta, megkapták a Központi Nyomozó Főügyészség határozatát, amely szerint "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény".

Futó Barnabás tájékoztatása szerint védence ellen bizalmas minősítésű adattal való visszaélés volt a gyanúsítás. Szabó Sándort azzal gyanúsították, hogy egy telefonbeszélgetés alatt tudtára adta feleségének, hogy lehallgatják őket. Mivel egy üggyel kapcsolatban valóban elrendeltek titkos információszerzést, az ügyészség úgy vélte, hogy a bíró egy ismeretlen személytől szerzett tudomást a lehallgatás tényéről, amely titkos minősítésű adat.

Az ügyvéd közlése szerint védencét többször kihallgatták, és mindig tagadta a bűncselekmény elkövetését. Szabó Sándor azt vallotta, nem tudott a lehallgatásról, a telefonbeszélgetéskor csupán általánosságban beszélt a lehallgatás lehetőségéről. "A nyomozás is ezt állapította meg, így kérésünkre megszüntették az eljárást" - tette hozzá Futó Barnabás.

2012. november 8-án adta hírül a HVG, hogy mentelmi jogának felfüggesztése után büntetőeljárás indult Szabó Sándor ellen, és a Központi Nyomozó Főügyészség még hetekkel korábban gyanúsítottként hallgatta ki. Futó Barnabás akkor annyit közölt, hogy bírói tevékenységével, munkakörével nem összefüggő vétséggel gyanúsítják a Szombathelyi Városi Bíróság - jelenleg Szombathelyi Járásbíróság - elnökét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!