Hírek

2013.09.12. 11:30

Pénztárgép-mizéria - Leginkább a kisvállalkozóknak okoz problémát

Nem kell szankcióra számítania a vállalkozásoknak, amelyek augusztus 31-ig üzembehelyezési kódot kértek a NAV-tól. Viszont az új rendszerrel járó adatforgalmi díj, és a kipróbálatlan kasszagépek további kérdéseket vetnek fel.

Medics Diána

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) álláspontja szerint egyes megyékben az élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó vállalkozások kb. felénél gondot okoz a pénztárgép bérlése, vagy átalakítása. Az MKIK a NAV által nyújtott támogatást ezekre a megoldásokra is kiterjesztené.

Varga László, élelmiszerbolt-tulajdonosnak négy gépet kell lecserélnie, melyek egyenként 160 ezer forintba kerülnek. Ezen felül legnagyobb aggodalma az új eszközök kipróbálatlansága. Bevallása szerint az általa 6 éve üzemeltetett japán márkájú kasszák eddig még nem hibásodtak meg, de fél az ismeretlen, koreai, lengyel típusú pénztárgépek terhelhetőségének hiányától. Mivel egy éves jótállásnál többre nem számít, már most számol a meghibásodásokból adódó, alkalmanként mintegy 4000 forintos szerelői kiszállási díjjal.

Vígh Imréné (jobbra) szívesen lecserélné régi gépét, de az adatforgalmi díj őt is terheli. Fotó: Szendi Péter

Szorítanak a határidők is, hiszen mint azt Tóth Gábortól, egy pénztárgépeket is forgalmazó Kft ügyvezetőjétől megtudtam szeptember 30-ig rendelkezni kell a pénztárgép megrendeléséről hivatalos visszaigazolással. Ezt a határidőt már kétszer módosították, várhatóan még fogják is, mert lehetetlen ilyen rövid idő alatt ennyi megrendelést lekezelni hangzik véleménye. Cégük annyiban tud segíteni, hogy a rendelésüket náluk leadó vállalkozók régi pénztárgépeit típustól és állapottól függően 3-5000 forint értékben visszavásárolják, és gondoskodnak a szabályos megsemmisítésükről, amelynek költségei a forgalmazót terhelik.

Plusz ráfordítás lesz januártól az adatforgalmi költség.

Ezzel kapcsolatban az MKIK levélben fordult Varga Mihály gazdasági miniszterhez, amelyben kezdeményezte az online pénztárgépek kommunikációjával kapcsolatos havonta felmerülő adatátviteli csomag díj hatósági árassá tételét úgy, hogy a NAV által indított adatátvitelt ne a vállalkozások, hanem a NAV finanszírozza derül ki az MKIK sajtóközleményéből. A kamara már augusztus elsején is megkereste a gazdasági minisztériumot ezzel kapcsolatban, érdemi előrelépés viszont azóta sem történt olvasható a közleményben.

N. Tiborné, biobolt tulajdonos számára is az adatforgalmi díj jelenti a legnagyobb problémát. A boltvezető megbízik szervizelője szakértelmében, aki az új pénztárgép beszerzését is végzi, így kevesebb nehézséggel, de annál több várakozással folytatja tevékenységét. Üzletében a pénztárgép cseréjére idén, év elején került sor, így némiképpen bosszantja, hogy az alig egy éves eszközt máris le kell cserélnie.

Vígh Imréné, egy ruhabutik tulajdonosa is ugyanebben a cipőben jár, hiszen egyik üzletében idén beszerzett, vadonatúj kasszagép üzemel, amelyet januárban neki is kötelezően le kell cserélnie online pénztárgépre. Nem örül a rendelkezésnek, de másik butikjában már szívesen leváltaná az ottani, régi eszközt. Aggodalmai vannak az új gépek használatával kapcsolatban, mivel úgy értesült, azokhoz nem tartozik például külön bankkártya-leolvasó, és a használatukat is be kell majd valahogy tanítani alkalmazottainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!