Az eltávozottak mindig tanítást is adnak halálukkal

– Nem szépen akarok beszélni, sokkal inkább arról van szó, hogy jelen szeretnék lenni az emberek gyászában – mondja P. Csány Péter plébános, a Szent Kvirin Szalézi Plébánia, Rendház és Oratórium igazgatója, amikor arról kérdezem, hogyan készül egy-egy temetésre.

– Miért éppen ő? Hol vagy, Istenem? – idézi a szeretteiket elvesztett, friss sebbel érkező hozzátartozóktól leggyakrabban hallott mondatokat. Majd hozzáteszi: később éppen ezek a kérdések segíthetnek az ittmaradottaknak abban, hogy eltaláljanak Istenhez. A plébános – miután felajánlja, hogy a közösségükben imával támogatják a gyászolókat – minden temetés előtt egy-másfél órát beszélget a családtagokkal, e beszélgetés közben pedig több kérdésre keresi a választ. Kit veszítettek el? Mit jelent számukra elhunyt hozzátartozójuk hiánya? Életében hogyan viszonyult az elhunyt az eltávozáshoz? Arra is megkéri a gyászolókat, hogy ne csak a szép dolgokat mondják el az elveszített szerettükről. Közben jegyzetel, és a beszélgetés során kirajzolodó kép már abban is segíti, hogy megtalálja a legmegfelelőbb evangéliumi részletet, amit a temetésen is elmond.

– A temetés a leginkább pappá tevő esemény – jegyzi meg P. Csány Péter, aki mesél arról is, hogy négy éve elveszített édesapja halála óta még inkább törekszik arra, hogy a saját tapasztalatait is beépítse a búcsúztató szertartásba. Meggyőződése ugyanis, hogy ettől még hitelesebb lesz. Ugyancsak édesapja halála kapcsán gondolkodott el igazán arról, hogy az elhunytak halálukkal tanítást is adnak. Hogyan élt? Milyen életművet hagyott hátra? Hogyan állt a halállal szemben? Mivé leszünk általa? Ezek mind-mind fontos, megválaszolandó kérdések, amelyek megválaszolása a gyász folyamatának is fontos részei.

Miért félünk a haláltól? A plébános szerint egyszerűen azért, mert a halál nem része a kultúránknak, hiszen körülöttünk minden az életről szól. Ugyanakkor a haldoklók mellett eltöltött idő során szerzett tapasztalatokból tudja, hogy a keresztény ember haldoklása minőségibb, kegyelemmel teljesebb, hiszen a hívő ember könnyebben megbékél az elmúlással, és megnyugtató számára, ha van valaki mellette, aki megszorítja a kezét, és hittel kíséri végig ezen a végső úton.

Ugyanakkor egy-egy temetés a bűnbánat lehetőségét is magában rejtő felismerésekkel is szolgálhat az ittmaradottaknak. Hiszen a ravatalnál sok mindenre visszagondolunk. Például arra, hogy mit köszönhetünk az eltávozottnak? És igen, egy temetés a mai világunkat szintén nagyon jellemző „kitolt majd"-ra is mellbevágó választ ad. A halál ugyanis éppen szöges ellentéte ennek, és kegyetlenül az arcunkba vágja, hogy nem majd kell jónak lenni.