Hírek

2013.10.07. 15:10

Megállapodás a környezetért

Szombathely - A Herman Ottó Szakképző Iskola és a Nyugat Dunántúli Környezetvédelmi Központ együttműködési megállapodást írt alá hétfőn.

Kupi Györgyi

Az központ és az intézmény közötti megállapodás célja, hogy összehangolja Szombathely és környéke környezetvédelmi érdekeinek és környezeti állapotának javítását szolgáló környezetvédelmi tevékenységüket, segítse a környezetvédelmi nevelést, oktatást, ismeretterjesztést, a tisztább technológiák elterjedését, megismertesse – tudtuk meg a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, Mészáros György köszöntő beszédéből. Az alapítvány felajánlotta, hogy segít megszervezni az intézményben a szelektív hulladékgyűjtést, és annak folyamatos működtetését. Mészáros György megjegyezte, hogy ez bevételt is hozhat az iskolának. Az elnök vezetője a hulladékhasznosítással foglalkozó Megoldás Kft.-nek is, így ebben a minőségében is megszólalt:

– A Herman Ottó Szakképző Iskolával kapcsolatunk egyre szorosabbá válik, hisz nem lehet számunkra mindegy, hogy a holnap szakemberei milyen felkészültséggel lépnek ki az életbe. Együttesen jó lenne még magasabb szintre emelni a környezetvédelmi technikus képzés színvonalas, korszerű, gyakorlatorientált megvalósítását, a szakmai tanácsadások számának minőségének emelésével. Üzemlátogatások, tanulmányutak, nyári gyakorlatok segítésével elsősorban a hulladékgazdálkodás területét kívánjuk erősíteni.Számomra nem titkolt cél, hogy a Megoldás Kft. telephelyén felépített logisztikai csarnokban egyre több, tanuló és ott végző hallgató végezzen szakmai munkát. Kerüljenek olyan szakemberek a környezetvédelembe, akik nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tudással is tudják segíteni környezetünk hatékony megvédését, esetenként a rehabilitálását.

Mészáros György és Hodgovner Csaba igazgató. A megállapodás alapján az iskolában szelektív hulladékgyűjtést is meg tudják szervezni, amiből bevétele is lehet az oktatási intézménynek. Fotó: Horváth Csaba

Mészáros György a hulladékhasznosítás aktuális kérdéseiről lapunknak azt mondta:

– Kezd beindulni a gazdaság, egyre több olyan megoldást használnak, amely környezetkímélő, nem biztos, hogy olyan anyagokkal dolgozunk, amelyeket megszoktunk. A hulladékhasznosítás egy új iparág, melyet a kényszer hozott létre. tudomásul kell venni – még ha nem tetszik is sokaknak – hogy a hulladékhasznosítás is a környezetvédelem része. A termikus hasznosítással (hulladékégetők üzemeltetésével) kapcsolatban különösen nagy az elutasítottság, pedig ezzel kiválthatnánk olyan „zöld" energiát, amelynek alkalmazása szintén befolyásolja a környezetünket – mondta az igazgató.

A szakképző iskolában az idén környezetvédelmi képzésen tizenhárom 13. évfolyamos növendék végez, az alsóbb négy évfolyamon 116 fő tanul környezetvédelmi szakembernek, akik többek között hulladékkezelő vagy környezetvédelmi szolgáltatóknál, vagy laboratóriumokban, termelő cégek környezetvédelmi felelőseiként, vagy környezetvédelmi, természetvédelmi hatóságoknál tudnak elhelyezkedni. Hodgovner Csaba, a szakképző  igazgatója  a hangsúlyozta,  hogy az oktatás, nevelés és gyakorlat közelít egymáshoz egy-egy ilyen alkalommal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!