Presser Gábor szerzői estje Szombathelyen

Megmondtam, azt is, hogy hány éves, és hogy mennyire imádja az LGT-t. Ez láttam, hogy tetszett neki, és nem sokkal a koncert előtt még néhány gyors kép is összejött az olvasóknak, mert Falusi Mariannal épp a műsort egyeztették a kapkodós vacsora közben. A celofán-nap és papír-hold, láttam a filctollal írt lista első számát, és sorban a címeket. Jó hosszú koncert lesz nyugodtam meg. És átvonultunk Falusi Mariann öltözőjébe.

- Marika vagyok-, mondtad az előbb és rákopogtál Pici Bácsi öltőzőjének ajtajára, látható, hogy régről ismered a szerzőt.

- Legalább 150 éve ismerjük egymást, nagyon jó barátom, Sík Olga néninél tanultunk énekelni. Egyébként pedig a Pa-Dö-Dő zenekart is neki köszönhetjük, hiszen Györgyivel minket ő válogatott be a Rémségek kicsiny boltja című musicalbe.

Hosszan próbáltak, elhúzódott a beállás is, de ki bánja, amikor néhányszor meghallgathatja csak úgy a próbán gratis a Titkos szobák szerelmét. Hú, gondoltam, csak ne vegyék észre, hogy már most sírok.

- Ma megszólal az a dal is, amit szerző személyesen nekem írt. Majdnem minden számát kívülről fújja az egész ország, én ma azokat éneklem el, amelyek lassabbak, amolyan szívmegviselősek. De, tudod, melyiket szeretem a legjobban?

- Sejtem.

- A Majd Leonard után kell bejönnöm, és rémes, mert mindig elbőgöm magam. Ezerszer hallottam már, mégis. Imádom.

Presser dalait tényleg genetikusan ismeri mindenki. Csendesebb, egyzongorás estjére azokat a kis történeteket is magával hozta a dalok mellé, amelyekről ezt-azt innen-onnan már tudhatunk. A számok között elmesélte hogyan cincálta szét egy filmes a Gazdag fiú szerelmét, amelyből csak tíz év múltán lett önálló sláger, miért hívta fel egy „bizonyos” Kern Endre zenekritikus az éjszaka közepén. Hát azért, hogy elmondja: „Te meg írsz nekem egy zseniális nagylemezt!” A gyors megrendelést követően aztán egy hajnalon elkezdett mozgolódni egy taxi ülésén a Te majd kézenfogsz és hazavezetsz. A Kern Andrásnak.

De az abszolút ínyenc sztori: hát persze, hogy a „bundáskólát”! Hogy hogyan értheti félre egy dramaturg - a szavak embere - a bundát, stólát ennyire? Ki mondja meg? Falusi Mariann fantasztikus énekes, az új szám neki való! Szerelmes-szakítós, magányos. Kendője ellopta a dalból a tenger színét is.

Eközben Presser Gábor közönsége olyan áhítatos csendben figyelt, hogy még a Popfesztivál embertelenül nagy száma a Ringasd el magad is mozdulatlan jeges űrbe érkezett. Aztán nagyon lassan vissza-vissza motymorogták a szerzőnek, hogy „Milyen jó nekem, hogy vagy nekem”. Hát, ez a Presser-kórus nem töltene meg egy Arénát! Mintha közülük soha senki nem járt volna a Tabánban, vagy a Szigeten. Pedig dehogynem!

Szabó Tamásnak előbb jött a hangja, nem láthattuk, majd besétált a következő számnál, és lelepleződött ki az a drága ember, aki ilyen szívszaggatóan szájharmonikázik. És eljött az Úristen is, dal rendelt, hiszen itt volt kékben Máríá is... Majd Pici bá’... olvashatjuk a szerző történetét a saját daláéba.

Végül a közönség felébredt, rájött, hogy koncerten van felállva tapsolt és kicsikarta a Kék asszonyt, amit tegyünk hozzá, nem bántam. Hiszen – ahogyan az LGT-koncerteken is mindig elhangzik a kérés: „Tegye fel a kezét, aki azt gondolja, hogy a Kék asszonyt neki írták!” És ilyenkor ugye minden nő keze (az enyém is) a magasba lendül! Bárki bármit mondhat, régről tudjuk, de ez az este is igazolta, hogy: A dal a miénk!