Hírek

2013.11.09. 14:54

Válaszút előtt a fiatalok

Szombathely - A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja évről évre hagyományosan megrendezi a Pályaválasztási és Képzési Kiállítást.

Ambrózai Zsuzsanna

A rendezvénynek idén is az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola adott otthont. Sok a bizonytalan fiatal.A Pályaválasztási és Képzési Kiállítást idén is megrendezte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, immáron 16. alkalommal. A rendezvény a korábbi évekhez képest idén három napon keresztül, csütörtöktől szombatig várta az érdeklődő fiatalokat, szülőket, családokat. Az érdeklődés nem is maradt el, nagyon sok fiatal – akár szervezett formában, akár szülői kísérettel – érkezett, hogy tájékozódjon, információkat gyűjtsön. 

Rodler Tamás, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója éppen azt hangsúlyozta, miszerint szükség van egy olyan rendezvényre, kiállításra, ahol a fiatalok egy adott helyen találkozhatnak számtalan iskolával, bepillantást nyerhetnek a különféle szakmákba.

– Ugyan az internet a mai világban már felbecsülhetetlen információkat tud közvetíteni számunkra, úgy vélem, egy ilyen vásár mégiscsak többet tud nyújtani, mint önmagában a világháló. Itt a fiataloknak, vagy akár a szülőknek lehetőségük van arra, hogy testközelből megismerkedjenek – a bemutatók révén – a szakmákkal, konkrét ismereteket szerezzenek, tanárokkal, oktatókkal, diákokkal beszélgessenek, tegyék fel személyes és személyre szóló kérdéseiket – így az igazgató.


OMK képzési vásár és kiállítás. A tanulók a helyszínen bemutatókat tartottak, megszépítették az arra vállalkozókat (Fotó: Horváth Csaba)



A Pályaválasztási és Képzési Kiállításon idén 33 kiállító vett részt, a régió, jellemzően a megye középiskolái képviseltették magukat. Hasonlóan a tavalyi rendezvényhez, a kiállítók nem csak bemutatkoztak, tájékoztatást adtak, hanem arra is törekedtek, hogy szemléletes képet adjanak az iskoláról, az oktatott szakmákról. A tanulók a helyszínen bemutatókat tartottak, tényleges munkát végeztek. Dolgoztak a fodrász-, kozmetikustanulók, megszépítették az arra vállalkozó látogatókat (igaz, előbbiek csak frissen mosott hajjal dolgoztak).

A péknek készülő diákok jóvoltából üzemelt a látványpékség sok-sok finomsággal és kóstolóval, de figyelemmel lehetett kísérni a hidegtálkészítés és -díszítés fortélyait, ötleteket lehetett gyűjteni az ünnepi asztaldíszítéshez, vagy éppen gyakorolni (vagy megtanulni) lehetett a szalvétahajtogatás különféle módjait. Természetesen a vendéglátás és szolgáltatás mellett idén is kiemelt fontossággal voltak jelen a műszaki iskolák.

A számítástechnika, a műszaki ismeretek iránt érdeklődők is megismerkedhettek a legújabb oktatási eszközökkel. Emellett bemutatót tartottak az építőipar leendő mesterei, a kőművesek, az asztalosok, az ácsok és burkolók.A megyei gimnáziumai sem maradtak le a kiállításról, jelen volt minden városi és környékbeli gimnázium is. A specifikumokat, tagozatokat, lehetőségeket igyekeztek hangsúlyozni, különböző zenés műsorokkal és sok sok beszélgetéssel készültek a fiatalok számára. A vásáron készségesen állt rendelkezésre minden résztvevő a kérdezők, érdeklődők számára, akikből nem volt hiány. A legjellemzőbb a szervezett formában való érkezés volt, tanárok, osztályfőnökök hozták el diákjaikat, hogy megfelelő képet kapjanak a leendő hivatásukról.



Horváth Anita Körmendről érkezett, azt mondja, még csak hetedikes, de már most fontosnak tartja, hogy tájékozódjon a jövőbeli lehetőségekről. – Nagyon érdekel a biológia, arra gondoltam, talán az egészségügy irányába indulok majd el – mondta a fiatal lány. Sokan vannak azonban azok, akik ugyan ebben a tanévben fejezik be általános iskolai tanulmányaikat, de még nincs kialakult képük arról, milyen irányba induljanak. Ebben segítséget tudtak nyújtani a kiállítás kísérő rendezvényei.A kiállítás ideje alatt az emeleti klubtermekben szakmai programok zajlottak. A munkaügyi központ munkatársai kis csoportos foglalkozásokat tartottak a pályaválasztásról.

„Tárlatvezetést” is szerveznek a tanulók könnyebb tájékozódása érdekében. A kiállítás megtekintése után csoportos formában segítik feldolgozni a látottakat, ami hozzájárul a tudatos iskolaválasztási döntés meghozatalához. A kísérő programok között szerepel immáron nagy sikerrel a néhány éve (ismét) életre hívott üzemlátogatás rendszere. Rodler Tamás azt mondja, a cégek, vállalatok is egyre inkább felismerik ennek hasznosságát, célszerűségét.

– A cégek valóban beengedik az üzemekbe, gyárakba a diákokat, akik így a valós környezetben ismerhetik meg az egyes szakmákat, a munkafolyamatokat, a körülményeket. Nagy az érdeklődés mindkét fél részéről, ezt mutatja az is, hogy idén 67 partnerünk van ebben a projektben – mondta el az igazgató, aki azt is hozzátette, fontos, hogy a fiatalok megfelelő képet kapjanak, mert nagyon sokuknak nincs elképzelése sem a jövőjét illetően. Sok fiatal hangoztatta, olyan szakmát szeretne tanulni, amellyel könnyen tud majd érvényesülni külföldön is, vagyis a fiatalok számára igencsak nagy motiváló erővel bír a pénzkeresti lehetőség.

Akadtak olyanok is, akik a kiállításon a Foglalkozási Információs Tanácsadót, a FIT-etkeresték fel, jellemzően azok, akik a tanulással, képzéssel, pályakorrekcióval kapcsolatos döntések megerősítéséhez kértek segítséget.

 

Tudjanak meg minél többet
Az újságíró jegyzete

Az ilyen kiállításoknak, vagy nevezhetjük vásároknak is, megvan a maguk pozitív, de ugyanakkor negatív hatásuk is. Mindenképpen pozitív, hogy szinte minden információt megkaphatunk, ám megvan annak is a veszélye, hogy éppen azok között veszünk el. Elsiklunk a lényeg felett, nem a megfelelő irányba indulunk. Persze, ilyenkor még nincs tétje a dolognak, messze még a döntés ideje, de nem mindegy, hogy milyen érzések alakulnak ki bennünk már most. A kiállítók természetesen mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a legelőnyösebb, legszebb, legjobb oldalát mutassák be az intézménynek és az ott folyó munkának. A kérdés már csak az, mennyire kapunk reális képet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!