Hírek

2013.12.18. 15:45

Horgászok jó éve

Kőszeg - A város sporthorgász egyesülete az őszi telepítés során 20 mázsa harmadik nyaras pontyot helyezett ki a Csónakázó tóba, és még az idén újabb 20 mázsát meghaladó halat telepít a város két tavába. Ponty, süllő, és csuka kerül a kőszegi horgászvizekbe.

Némethy Mária

Az egyesület közgyűlésén erről is szó volt, meg arról is döntöttek, hogy a horgászjegyek árát jövőre sem emelik.

A Csónakázó tó és a Téglagyári tó környezetét továbbra is gondozzák, ebbe segítenek nekik a Jurisich gimnázium diákjai.

Közgyűlést tartott vasárnap a Kőszegi Sporthorgász Egyesület. Elhangzott ezen az is, hogy megkezdődtek az őszi haltelepítések. A Kőszegi Rendőrkapitányság tanácskozó termében gyűltek össze közgyűlésre vasárnap a horgászok.

Adatok ismertetésével kezdte a gyűlést Kelemen Péter elnök: – Az egyesület összes taglétszáma 313 fő, a gyermekhorgászoké ebből 86 fő. A taglétszám tekintetében megállapítható, hogy évek óta stabil létszámmal rendelkezünk. Az egyesület gazdálkodásáról elmondta: költségvetéshez ragaszkodó volt az év során, így a bevételi oldalon, a tervezett összegeket meghaladta, de a jelenlegi gazdasági helyzet a kiadási oldalon sajnos többletkiadásokat okozott. A költségtakarékos gazdálkodásnak köszönhetően, a halasításra tervezett összeget az idén is sikerült meghaladni.


Tóth Árpád egy örömteli pillanata. A kőszegi horgász a Téglagyári tóból fogta ki a nagy csukát (Fotó: Németh János)



– Így a halasítás tekintetében kiemelkedő helyen állunk a megye vízterületeihez képest. A kezelt tavak területe öt hektár, a telepítés meghaladta az 50 mázsát - emelte ki az elnök. A Csónakázó és a Téglagyári tó környezetének karbantartása továbbra is nagy feladatot ró az egyesületre. Ezt a Jurisich Miklós Gimnáziummal kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően közösségi munkavégzéssel próbálják megoldani. A diákok a tavak partján környezetvédelmi munkát végezve takarítanak. A korábbi évekhez hasonlóan a jogszabályoknak megfelelően tevékenykedett az idén is az egyesület. A hatóságokkal, társszervezetekkel, folyamatosan tartották a kapcsolatot, több alkalommal vettek részt egyeztetéseken.

– Egyesületünk az idén is számos rendezvényt szervezett, bonyolított le. Felnőtt, gyermek horgászversenyeket, gyermeknapi, nyárbúcsúztatót 40 éves jubileumi rendezvényt, gyermektábort, bojlis versenyeket – emlékeztetett Kelemen Péter.

Elhangzott, hogy 2014-ben a választott tisztségviselők mandátuma lejár, ezért a februári közgyűlésén tisztújítás lesz. Az egyesület tervszerű, költségtakarékos gazdálkodásának köszönhetően, a közgyűlés döntése értelmében, jövőre nem emeli a horgászjegyek árát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!