Hírek

2013.12.18. 17:42

Nyertes gyermekmosolyok

Szombathely – Átvették nyereményüket a Gyermekmosoly elnevezésű játékunk győztesei szerdán.

Farkas Eszter

A Vas Népe felhívására csaknem ötszáz gyermekfotó érkezett a szerkesztőségbe, a zsűri előválogatása után ezekből hetvenötöt közöltünk folyamatosan a lap első oldalán. Ezt követte a közönségszavazás, ami december 10-én lezárult, a győzteseket már kihirdettük, a díjakat szerdán délelőtt kapták meg a gyerekek. Játékunk győztesei izgatottan, szép ruhába felöltözve érkeztek szerkesztőségünkbe. A mosolygós gyerekeket és szüleiket a Vas Népe főszerkesztője Halmágyi Miklós köszöntötte, majd mind a három gyermeknek átadta a helyezésért járó jutalmat. Ezután a kicsik belefeledkezve az ajándék könyvekbe és a finom sütikbe, de meséltek arról, hogy ki nevezte be őket a versenyre, mivel töltik szabadidejüket, s mit kértek a Jézuskától.


Középen a három győztes mosoly: Molnár Réka Tamara, Miltényi Zsófia, Klujber Janka. A lányokat szüleik és testvéreik is elkisérték (Fotó: Horváth Csaba)

 

Az újságból kivágott szavazószelvényeken, az SMS-ben és a Vas Népe online oldalán leadott szavazatok összesítése után kiderült, hogy a hetvenöt gyermekfotóra rekord számú, összesen csaknem 25 ezer voks érkezett. A legtöbb szavazatot, 3 ezer 244-et az ötéves nárai kislány, Miltényi Zsófia kapta, így övé az idei legszebb gyermekmosoly cím, továbbá a fődíj, egy 200 ezer forint értékű családi pihenés a lutzmannsburgi Sonnentherme jóvoltából. Zsófi a nárai óvodában most középső csoportos. Anyukája kistestvérével együtt nevezte be a versenyre. 

– Nagyon meglepődtünk, hogy mindkét gyerek bekerült az újságba. Sajnos ekkor egy nehéz döntést kellett hoznunk, Zsófinak kezdtük el gyűjteni a szavazatokat. Rengeteg támogatást kaptunk az óvónőktől, szülőktől, munkatársainktól és a falutól – mesélte Zsófi anyukája, Miltényi Pusker Judit. Zsófi egyébként szűkszavúan, de elmondta, hogy örül, hogy első lett. A kislány imád rajzolni, énekelni, verset mondani, és már nagyon várja a Jézuskát. 

– A Jézuskától könyvet, babát és társasjátékot kértem – mondta Zsófi, akinek egy kívánsága már teljesült is, ugyanis az első helyezés mellé mesekönyvet is kapott.

A második helyezett egy kondorfai kislány, a négyéves Klujber Janka lett, aki több mint kétezer szavazatot kapott. Janka most középső csoportos, s a nagyszülei nevezték be a versenyre. A kislány nagyon boldog volt.– Én már mondtam anyának, hogy azzal is nyertem, hogy bekerültem az újságba. A két nagymamám sokat segített, hogy második legyek – jelentette ki a kislány, aki elmesélte azt is, hogy nagyon szeret babázni, rajzolni és színezni. Természetesen Janka is várja már a Jézuskát.


Íme az első helyezett gyermekmosoly. Miltényi Zsófia és anyukája, Miltényi Pusker Judit (Fotó: Horváth Csaba)



– Nagyon szeretném, hogy egy mesélő pónit és pisilő babát hozzon a Jézuska – tette hozzá Janka, aki szintén kapott könyvet, valamint 30 ezer forint értékű vásárlási utalványt. Janka szülei lelkére kötötte, hogy azonnal költsék el együtt a megnyert összeget. A harmadik helyezett ezerhétszáz voksot kapott. Ő nem más mint a hat és fél éves körmendi Molnár Réka Tamara, aki jelenleg nagycsoportos óvodás. Réka legkisebb testvére november 6-án született, ezért anyukája sokat gondolkodott mi is legyen pályázatukkal, ám amikor meglátta lányát az újságban, úgy döntött hajtanak a győzelemre. A kislány könyvet és 30 ezer forint értékű utalványt kapott, amely jól is jött az ünnepek előtt a családnak, hiszen négy gyerkőc van. Réka is már izgatottan várja a Jézuskát. – Mikrofont, gitárt, sminkfelszerelést és szép ruhát szeretnék karácsonyra – sorolta kívánságait Molnár Réka Tamara.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!